Megkaptam a lehetőséget a Könyvmolyképző Kiadótól, hogy szeptember 9-én az Aranyláz rendezvényen részt vehettem a Mitől lesz egy mese a gyerekek nagy kedvence?című beszélgetésen Kozári Dorka, K. László Szilvia meseírókkal és Kozma Réka szerkesztővel.
Azért is nagyon örültem a felkérésnek, mert épp a nyáron teljesítettem egy kis egyszemélyes kihívást: igyekeztem megismerkedni néhány, a moly.hu -n gyakran szembe jövő kortárs gyerekirodalmi művel. Nagyon kellemes kaland volt, a reggeli kása mellé képes meséket olvastam, a kedvenceimet felolvastam a férjemnek is. Húsz magyar nyelven megjelent mesekönyvet olvastam el a nyáron, így még egész sok példát is tudtam hozni a beszélgetésre.
Most a blogon is válaszolok a beszélgetésen előkerült kérdések egy részére, és megosztom a nyári olvasmányélményeimet is.
Mitől is lesz jó szerintem egy mese? Például attól, hogy nem lehet belőle kinőni. Szerintem azokat a könyveket, amiket felnőttként csalódottan tol félre az ember, már hét évesen is kár volt elolvasni. Az igazán jó mese az, amit a felnőtt és a gyerek is szívesen olvas, akár a gyerekkel együtt olvasó szülő, akár maga a gyerek, felnőtt korában. Épp így van ez az illusztrációkkal is: ami egy felnőttnek is ízléses, vicces, azok az igazán jó képek. Idei nyári élményeim alapján kedvenc példám erre Sven Nordqvist Pettson és Findusz sorozata. A szerző maga az illusztrátor is, a rajzokon sok apró részlet van, még a 32 éves férjem is lelkesen keresgélte a muklákat. A Könyvmolyképző Kiadó könyvei közül pedig Bodor Attila: A ló, aki édességet tüsszentett című lett családi kedvencünk: elsőre kissé meglepő a cím, de ha az ember túlteszi magát ezen az első meglepődésen (fúj, lótakony!) utána már nagyon rá lehet hangolódni Attila humorára, rengeteg belső poén forrása tud lenni a mese.
"Egy ló mégsem lakhat örökké a kanapé mögött!"
Bodor Attila: A ló aki édességet tüsszentett
Szimonidesz Kovács Hajnalka finom akvarell festményei is olyanok, hogy nem csak a gyerekek fogadják szívesen az élénk színeket, hanem a szülők is elgyönyörködhetnek az igényes képeken.
Akiről még az derült ki a számomra hogy méltán híres, az Berg Judit és az ő Ruminije . Rumini amolyan Rejtő regényhős, gyerekeknek. Kedvesen ismerős figura a vásott kikötői csavargó, aki tengerre szállva leleményességével és bátorságával érdemli ki a kapitány megbecsülését. A kaland és a humor is olyasmi, ami a gyerek- és felnőtt olvasóknak is nagyon fontos.
Manapság sokan beleesnek abba a hibába, hogy gyerekkönyvnek álcáznak kifejezetten felnőtteknek szóló történeteket, konkrétan felnőtteknek szóló szépirodalmi alkotások bújnak meg a gyerekkönyv címke alatt. Azt nem értem pontosan hogy miért teszik, mert elég hamar lebuknak vele, de ezt én a kisebbik hibának tartom. Ha kedvük van ilyesfajta álarcot (könyvek esetében álcímkét?) viselni, ám tegyék, ha amúgy jó irodalom, én ezt elnézem neki. Ha egy-két lelkes szépirodalom olvasó anyuka megszeretteti a gyerekével, (mert bizonyos korban a szülő hathat úgy a gyerekre, hogy ami anyának tetszik azt ő is szívesen olvassa), azzal nincs is semmi baj. Inkább azt tartom hibának, ha rossz irodalmat adnak a gyerek kezébe. Gyönge szövegre nincs mentség.
A beszélgetésen szóba kerültek a problémamegoldó mesék is: velem is történt már meg, hogy megkaptam a kérést: írj mesét válásról! Persze hiába, nem tudtam vele mihez kezdeni. Hiszen én magam sosem voltam elvált szülők gyereke, én sem váltam el, így a téma nem foglalkoztat, ettől aztán nem is tudnék róla hitelesen írni. Emellett a beszélgetésen is egyetértettem K. László Szilviával, szerintem is jó, ha a szülők kapnak segítséget ahhoz, hogy egy mesekönyv kapcsán tudjanak beszélgetni a gyerekekkel mozaik családok, a szivárvány családok, vagy a halál elfogadásáról meg a környezetvédelemről, de erőltetni nem érdemes. Nem minden írónak való minden téma, csak azért, mert valamilyen témára igény van, nem elvárható a szerzőtől hogy írjon róla. Egy író akárhogy csűrjük-csavarjuk, mégsem iparos mesterember, aki bármilyen széket elő tud állítani a vevő kérése szerint. Inkább bűvész, aki az általa ismert, valóságos dolgokat tudja úgy megmutatni, mint egy új csodát.
Valamennyire azért lehet és kell is alkalmazkodni ahhoz, hogy mi érdekli a közönséget, nem szabad teljesen elszakadni tőle, mert abból vagy valami rettenetes giccs lesz, vagy a fent említett szélsőség, a gyerekkönyv borító alatt megbúvó felnőtt irodalom. Kezdő szerzőknek ajánlom ehhez azt a gyakorlatot, ami nálam teljesen véletlenül alakult ki: egy rég látott, gimnáziumi osztálytársammal és a kisfiával futottam össze egyszer az utcán, és nekik ajánlottam fel, hogy írok a gyereknek mesét, ha megmondja, mi a kedvenc állata. Hamarosan kaptam egy üzenetet az anyukától, hogy egy fehér sárkány ez a kedvenc. Azóta születésnapra, névnapra, karácsonyra gyakran írok történeteket ennek a kisfiúnak az ő fehér sárkányáról Előtte gondosan interjút készítek az anyukával a facebookon, hogy épp mi érdekli a fiát: csillagászat, a tenger élővilága, vagy éppen egy időgép és a múlt nagy tudósai. És persze ő maga is mindig szerepel a történetben, a gyerekek azt is nagyon szeretik, ha ők maguk a mese hősei.
A gyerekek azt is nagyon szeretik, ha maguk a szülők találnak ki nekik történeteket, ehhez nem kell profi szerzőnek lenni. Gyerekként nekem is azok voltak a kedvenc meséim, amiket a szüleim fejből meséltek, akár úgy, hogy én is beleszólhattam, hogy merre alakuljon a történet. Az Aranyláz színpadán Kozári Dorka is megosztotta velünk, hogy ő is mesélt együtt az anyukájával kicsiként.
Végezetül pedig ide teszem életem egyik első khm irodalmi alkotását. Ezt valószínűleg kevesen tudják rólam, de nem prózával, hanem versekkel kezdtem. Kamaszként rémesen cikinek éreztem, amikor a madarásztábor honlap szerkesztője előtúrta egy régesrégi antológiából a 8 éves kori verseim egyikét, de azóta kinőttem a kamaszkorból. Így itt hagyom nektek a végére, mosolyogni ér:
Kutya zenebona
Elöl megyen Bodri,
utána megy Berci,
hátuk mögött síppal-dobbal
a kicsi kis Morzsi.
(1994) (8 éves)
...és még egy külön köszönet @adricca molynak, amiért eljött meglátogatni, meghallgatni bennünket a kerekasztal beszélgetésen! :)
fotók: Lovranitsné Ollerinyi Valéria
