Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy részt vehettem a Zöld Szíves óvodák országos találkozóján Dunaharasztiban, ahol lehetőséget kaptam, hogy száz óvónőnek előadást tartsak a Duna élővilágáról, és meghallgathattam több, nagyon inspiráló előadást is. Remélem benneteket is úgy fellelkesítenek majd Orgoványi Anikó és Mester Andrea nem mindennapi természetvédelmi- és pedagógiai elvei, tettei és gondolatai, amilyen csodálattal én is hallgattam őket.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy költő-festő nő, Orgoványi Anikó, egy álmatlan éjszakán azon gondolkodott, hogyan találhatná meg azokat az embereket, éljenek bárhol is a világban, akik hasonlóan gondolkoznak a természetről, mint ő: nem legyőzni, átalakítani akarják, hanem éppen olyannak szeretni és csodálni, amilyen. Úgy gondolta, hogy a Föld különböző tájairól kell majd találni egy tucatnyi embert, aki társa lesz ebben. Kora reggel gyerekeknek és felnőtteknek szóló felhívásokat fogalmazott meg, azzal, hogy Zöld Szív néven indul egy baráti közösség, s aki egyet ért a céljaival, csatlakozzon hozzá. Ezután leszaladt az újságoshoz s megnézte, hogy milyen lapok foglalkoznak természetvédelemmel, és cikkeket küldött be nekik. Hamarosan érkezni kezdtek hozzá a levelek, olyanoktól, akik épp így gondolkoztak mint ő. Kezdeményezésére zöldszíves csoportok alakultak országszerte, iskolákban és óvodákban pedagógusok vezetésével. Néhány hónap múlva már meg is szervezte az első Zöld Szív országos találkozót Pomázon, közel kétszáz résztvevővel, akik az ország legkülönfélébb pontjairól érkeztek.
A mozgalom egyesületté alakult és a szelíd megismerési módszerük is egyre népszerűbbé vált.
Egy alkalommal előadónak hívták Anikót Bugacpusztára, egy nemzetközi környezeti nevelési konferenciára. A találkozó másnapján a résztvevők terepgyakorlaton vettek részt. Itt aztán a férfiak nekiálltak békát fogni, és a sikongató nők nyakába rakták az állatokat. Anikó döbbenten állt, hogy akkor mit érthettek meg az ő gondolataiból? Ekkor megkérte a társaság tagjait, hogy csendesedjenek le, mert szeretné bemutatni a szelíd megismerési módszert, ami nem más, mint barátkozás élőlénytársainkkal. Odalépett egy békához, és szelíden elé tartotta a kezét. A béka elfogadta a közeledést, és mászni kezdett rajta felfelé. Anikó ekkor egy ujját a béka felé nyújtotta, aki válaszképp rátette az egyik lábacskáját – „kezet” fogtak egymással. Ez lett az 1989-ben megalakult Zöld Szív egyik jelképe, a béka-kézfogás.

Orgoványi Anikó fotója |
Később a béka Anikó hajába is felmászott és békésen elidőzött ott, mint valami eleven zöld csat.
Ez a Zöld Szív lényege, hogy nem elég érteni, eszközként használni, tanulmányozni a természetet, hanem szeretettel és tisztelettel kell felé fordulni, ahogy az olyan művészek is teszik, mint Anikó.
Így kezdődött. A gyakorlatban pedig Anikó tanárként ugyanezt a személtet igyekezett átadni a diákjainak. Ekkoriban sokak szemében ő volt a "különc", és a tanítványai is ilyen "különcökké" lettek. Rettentően fontos dolgot mutatott meg nekik: hogy nem vállat vonva kell tovább menni, passzívan sajnálkozni, ha valami nagy bajt látnak. A Zöld Szív egyik fontos része a Folyófigyelő program, melynek során az osztály vagy csoport örökbe fogad egy, a környékén lévő élő vizet, folyószakaszt, vagy patakot és rendszeresen ellenőrzik az állapotát. Egyik ellenőrző körútjuk alkalmával Anikó osztálya azt tapasztalta, hogy a patakba, ami a védelmük alatt állt, piros, bűzös lé folyik. El is sétáltak együtt a "forrásig" és kiderült, egy közeli textilgyár engedte bele a szennyvizét. Ekkor levelet írtak a gyárnak, hogy fogadják őket személyesen, mert beszélni akarnak velük az esetről. A gyár hamarosan fogadta is az osztályt és a közben hozzájuk csatlakozó tv stábot. Leültek tárgyalni a gyerekekkel és eleget tettek a kérésüknek, hogy nem rontják tovább a víz minőségét. Más alkalommal a Szentendrei szigeten való táborozásuk alkalmával szembesültek az ártéri erdő irtásával, ez ellen is azonnal felléptek. Transzparensekkel vonultak fel és megállították a munkagépeket a pusztításban. Otthonról persze újabb levél írása következett: kiderült, illegális volt az erdőirtás, az erdő megmaradt és a céget megbüntették.
Szerintem ezek is rettentő fontos dolgok: szívfájdító, hogy ma inkább azt tanítjuk a gyerekeknek, hogy kicsik és tehetetlenek vagyunk, nem is érdemes megpróbálni tenni dolgok ellen, amik szerintünk nem helyesek. Úgyse érnénk el semmit, a természetkárosítók hatalmasak hozzánk képest, és különben is joguk van hozzá, meg pénz lesz belőle, és a pénz mennyivel nagyobb érték, mint a természet. Holott a gyerekek még tudják, hogy mi az igazán értékes, csak nem kapnak megerősítést. Jellemző ez a vers is, amit gyerekként szavaltam:

"Siv Widerberg: BETEG A TENGER
Nem szabad fürödnünk a tengerben.
"Megbetegszik, aki fürdik benne --
mondja anya. --
Megbetegszik,
mert beteg a tenger,
beteg és piszkos a gyárak miatt. "
Ezért tegnap Kajsa és én nyelvet
nyújtottunk
Eriksson bácsira az utcán
(Eriksson bácsinak gyára van)
és azt kiabáltuk: "Hülye!"
De mama azt mondta,
hogy nem szabad nyelvet nyújtani
Erikkson bácsira,
és `egyáltalán `nem szabad hülyét
kiabálni...
Így hát Kajsa és én
levelet írtunk Eriksson bácsinak.
"Ne piszkicsd be a vizet, fürödni
akarunk!"
Ezt írtuk.
Alatta ez van:
"Kiválló tiszteletel
Lena Persson és Kajsa Lindkvist"
Jó, mi?
De mamának nem mutattuk meg
a levelet."
Gondolkodhatnánk erről úgy is, hogy milyen cuki ez a Kajsa meg ez a Lena, aranyos hülyeésget csinálnak, bár milyen kínos lehet a mamájuknak. Holott a versbéli gyerekek épp azt tették, amit Anikó tanítványai: a maguk eszközeivel igyekeztek megtenni valamit, ami szerintük fontos. A legtöbb gyerek egy idő múlva "kinő" ezekből a dolgokból. Megtanulja, hogy úgyse ér el semmit, és az Eriksson bácsikat nem illik sértegetni. Anikó tanítványaival és a Zöld Szíves/ gyerekekkel nem ez történik: ők azt tanulják meg, hogy nem kicsik és tehetetlenek, és igenis felléphetnek eredményesen nekik fontos ügyekben, mert komolyan veszik őket.
Nem volt könnyű megtartanom az előadásomat az előttem elhangzottak után, mert éreztem, hogy ilyen előzmények után nem kezdhettem bele egy komoly és tényszerű, "steril" szakszövegbe a Duna part madarairól. Ráadásul nagyon meg is érintett Anikó előadása, igazán szívemből szólt. Így aztán mi előtt belekezdtem volna az előadásomba, elmeséltem neki és a bennünket hallgató óvónőknek, hogy nagyonis átérzem a természet-empátia mibenlétét és fontosnak is tartom. Hiszen épp egy nappal korábban azzal kezdtem a napom, hogy hajnali négykor keltem, és az Erdőmentőkkel békákat mentettem Tinnye határában. Szám szerint három, kb csokipuding állagú, még kissé átfagyott és lassú mozgású barna varangyot vehettem a tenyerembe és vihettem el a veszélyes autóúttól a szaporodóhelyére. Szegények ők ugyan nem tudták a beleegyezésüket adni a művelethez, de én a végtelenségig meg voltam illetődve a lehetőségtől, hogy kézbe vehetem őket és segíthetek rajtuk. Remélem ezt a szeretet és tiszteletet tudom továbbadni a saját tanítványaimnak is.
Egyetemista koromban egy barátkozó kedvű leveli békával :)
(Mester Andrea előadásáról hamarosan megírom a beszámoló második részét is: ahogy a Zöld Szív elvei Dunaharasztin megvalósulnak a Hétszínvirág Óvodában).