Tündérek-e a boszorkányok? Ti kérdeztétek

Benedek Elek születésnapja alkalmából Zalka Csenge Virággal és Varga-Fogarasi Szilvivel blogsorozatot indítottunk, Hetedhétfő címmel. Mert mindhárman mesemondók vagyunk, Elek apó szülinapjától számítva egymást követő hét hétfőn jelentkezünk, mesékkel, meséléssel kapcsolatos témákkal. Ez a hétfő az idei Hetedhétfő akció befejező része. A héten ti kérdezhettetek, és minden mesemondó blogger választott néhány kedvencet a kérdéseitek közül, amire megfelel.

Kinek mesélsz?

Most például Neked, aki olvasod! :) De kedvenc közönségeim az alsó tagozatosok, a nagycsoportosok és a felnőttek. Akik szeretik a tündéreket, akik szeretik a manókat, akik szeretik a madarakat... 

Nem tervez-e esetleg a közeljövőben a kőbànyai könyvtàrban mesèt mondani?

Ha hívnak akkor feltétlenül! :)))) 

"Hmmm....hát engem èrdekelne a tündèrek vagy a boszorkányok eredete. Sok mesèt hallottunk már róluk, de èn mèg egyet sem, h mègis h jöttek lètre. Èn kiváncsi volnèk h ti, hozzáèrtők h kèpzelnètek el" 

by Rebi

 A tündérek a mesékben általában szép, jó vagy gonosz, de mindenképp nem evilági lények. Bár némely mesében feleségül veszik őket, de többnyire nem is feltétlenül hús-vér alakok. A boszorkányok ezzel szemben a népmesékben megjelenhetnek hasonlóan nem evilági lényként, de a hiedelmekben boszorkányságot tulajdonítottak valóban létező embereknek is. A különböző látszat ellenére a két lény története mégis kapcsolódik egymáshoz, legalábbis a közép- és délkelet európai hiedelmekben. Pócs Éva, boszorkányhiedelmekkel kapcsolatos vizsgálódásai során arra jutott, hogy ezek sokszor tündérekkel kapcsolatos hiedelmekből és kultuszokból eredeztethetőek. A tündérek valaha egy régi vallás szellemlényei lehettek, akik a kereszténnyé válás során démonizálódtak. A régi hit isteneiből kiszámíthatatlan tündérek lettek, inkább félt, mint tisztelt lények. Egyes tulajdonságaikat átruházták valós emberekre is, ebből lett a boszorkányságba vetett hit. Ilyen módon a tündérek sokszor régi istenekből, a boszorkányok pedig a tündérekből lettek, ha kicsit leegyszerűsítjük a dolgot. 

A témában ajánlanám sok szeretettel Pócs Éva Tündérek, démonok, boszorkányok  című könyvét.

A kékes hajú néni akit a buszon láttam boszorkány?( csak mert szerintem az)/

by Écska 

Az az érdekes, hogy boszorkányból kétféle van, ha a népmeséket és a hiedelmeket vesszük alapul. A népmesékben gyakori, hogy ugyanazt a szót használják mint a hiedelmek, de mégis mást jelentenek. A népi hiedelmek táltosa ember, a mesék táltosa pedig ló. A mesék boszorkányai nem hús-vér emberek, inkább démoni alakok, a hiedelmek boszorkányai viszont valódi emberek, akiknek a régi közösségek démoni képességeket is tulajdonítottak. 

A kortárs boszorkányságról Virág Mező nél lehet olvasni. Ha engem kérdezel, szerintem a mesebeli boszorkányok, a régi hiedelmek, és mai boszorkányság ugyanolyan izgalmas téma. És hogy a néni maga mi, az kívülről szinte meghatározhatatlan, sokkal egyszerűbb megkérdezni tőle, hogy ő minek tartja magát. :)

Ajánlom még:  Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága

Miért van az, hogy a toronyba zárt királylány és a szegény ember legkisebb fia valahogy mindig automatikusan bejönnek egymásnak? Egyáltalán mennyi erre az esély? 

by Écska

Van az úgy hogy nagyon nem jön össze a dolog. Vannak olyan variációk, amikor a királykisasszony csak a vándorlegény varázslatos tárgyaira hajt, (bocskor, ostor, láthatatlanná tevő köpönyeg, varázsgyűrű, lámpás stb), és amint hozzájut, otthagyja a legényt csupasz földön és megszökik várastul-varázsszerszámostul, esetleg egy teljesen más férfival az oldalán. Ilyenkor általában a vándorlegény kutyája és macskája visszalopják az elvesztett holmikat, vagy a legény maga csúnya, hosszú orrot növesztő varázsgyümölccsel áll bosszút a hűtlen királylányon, és így zsarolja vissza az elvett tárgyait. Akkor pedig keres magának egy másik, hozzá jobban illő feleséget, nem ritkán alacsonyabb sorból. 

Melyik mesefigura áll hozzá a legközelebb? 

A szláv mesék tündérei meg az izlandi népmesék (öreg)asszonyfigurái. Alapvetően a tündér- és boszorkány figurák bármilyen népmesében. Meg a manók.

Vannak saját meséi? 

Mesélni ugyan nem mesélek saját történetet, de van egy meseregényem, Lea és a viharbanyák

Mi ihlette e meséket? 

Főleg gyerekkori emlékek, az életemben fontos emberek, és túrahelyszínek. 

Hogyan van benne a mese a mindennapjaidban?

Mindenek előtt úgy, hogy rengeteg népmesét olvasok, akár munkába menet metrón buszon. Gyakori, hogy élethelyzetekről is beugrik egy-egy kapcsolódó mese: megoldást ugyan nem feltétlenül ad, de segít elmagyarázni a problémáimat másoknak, vagy egyszerűen egyes konfliktusoknál nevetünk magunkon, amikor meglátjuk a szituációt egy népmesében. Így egy kicsit kívülről, görbe tükörben látjuk az esetet és benne magunkat. 

Mert az tuti biztos, hogy  a királylányok megérzik az ilyesmit! Már a járásodból megmondják, hogy te vagy- e a legkisebb. Ha nem, akkor bukta! Akkor megvárják a tesót. Tudom..nagy lesz a korkülönbség. De végülis a mesék sosem pedzegetik, hogy hány évesek a királylányok. Egy nő életkora amúgy is tabu. by Écska

A fenti életkorral kapcsolatos kérdés az én fejembe is szöget ütött, erre hadd válaszoljak egy nyolc éves kori versemmel:

"Száz egy éves kiskirálylány ablakában álldogál,

Királyfinak kéne jönni, évek óta várja már" ;)

Neten elérhető felvétel ajánló más storytellertől?

by Szilvi

Ajánlom a 2011-es Holnemvolt Fesztiválról a számomra legkedvesebb, tragikus hirtelenséggel elhunyt mesemondót: 

Tone Bolstad FLøde

Itt találjátok Szilvi és Csenge eheti beszámolóját!

Mindenkinek köszönöm aki velünk volt az elmúlt hetekben, jövőre újra felköszöntjük Elek apót a mesés blogokkal!

Hetedhéfő - Barangolás mesebeli tájakon

Benedek Elek születésnapja alkalmából Zalka Csenge Virággal és Varga-Fogarasi Szilvivel blogsorozatot indítottunk, Hetedhétfő címmel. Mert mindhárman mesemondók vagyunk, Elek apó szülinapjától számítva egymást követő hét hétfőn jelentkezünk, mesékkel, meséléssel kapcsolatos témákkal. Ezen a héten arról írunk, hogy melyik mesebeli helyre látogatnánk el szívesen.

Ha nem szorítkozunk szigorúan népmesebeli helyszínekre, akkor részemről Középföldére vágyom. Mindig is zavart, hogy a könyvekben, filmekben túlnyomó részben a háborúkról, csatákról, ilyesmikről esik szó, és túl kevés a megismerhető kedves hétköznap. Úgyhogy részemről szívesen elmennék néprajzi gyűjtőútra Középföldére. 

Ha népmesebéli helyszínt kell választani, akkor pedig természetesen egy tündérdombot néznék meg szívesen belülről. Ehhez persze kéne némi bátorság, és mindenféle szabályok ismerete. Feltétlenül vinnék magammal emberi világból való ételt, és némi vasat persze, hogy haza tudjak jönni. 

"És most még valamit látott a gyerek: nem messze oda, az egyik domb fényleni kezdett. Mindjárt gondolta, hogy tündérvár lehet, és csakugyan, abban a pillanatban kettévált a domb oldala! Csodálatos fény áradt a rétre, muzsikaszót hallott meg vidám mulatozás zaját. No, ezt megnézi közelebbről, anélkül már csak nem megy haza! (…) odament hát a dombhoz és bekukucskált. Javában állt a mulatság, arasznyi emberkék táncoltak, muzsikáltak, de olyan gyönyörűen, hogy ahhoz foghatót álmodni se lehet. A legényke sokszor hallotta az öregektől, hogy az ilyen tündérhegy ajtajába valami vasdarabot vagy acélt kell dobni, akkor nem csukódik be. Szerencsére egy nagy varrótű volt a zubbonya hajtókájába tűzve, azt kivette és beszúrta a földbe, ott, ahol a domboldal meghasad. Most már nyugodtan beléphetett, le is ült. A törpék javában ropták a táncot körülötte, mégpedig dudaszóra."

213. oldal

Dégh Ilona (szerk.): A világjáró királyfi

Angol, ír, skót, walesi, cornwalli, izlandi, holland, belga mesék

A mesékben leginkább a tündérvilágok, a tündérek öltözékének, szokásainak minél részletesebb leírásai érdekelnek, ezeket szívesen megnézném persze a saját szememmel is. Na és mindenféle mesebeli varázserdőkbe is szívesen ellátogatnék. Belegondoltatok már, hogy egy tölgyfa 4-600 évig is élhet? Azokban a régesrégi időkben, amikor még nem volt intezív erdőművelés, nem csak egy-egy ilyen fával találkozhatott az erdei vándor, mint manapság, hanem egész erdők lehettek tele efféle matuzsálemekkel. Hát hogyne gyújtotta volna fel a valamikori emberek képzeletét ez az igazi, vénséges fákból álló vadon? 

"Sokáig bolyongott az erdőben, míg egyszer csak egy réthez ért. Nem járt még erre soha. Óriási harmatcseppek csillogtak a virághímes gyepen, édes és mámorító illat csapta meg az orrát. Hirtelen sok-sok apró lábnyomot pillantott meg a fűben. A nyomok egy nagy kört írtak le, és egyetlenegy se vált ki a körből. (…) 

Csakhamar különös muzsikát hallott a távolból, de sehol egy teremtett lélek. Körülkémlelt, és ekkor úgy rémlett neki, mintha a hang abból a pici felhőfoszlányból jönne, amely eddig magányosan úszott az égbolton, és most lassan lefelé ereszkedett a rétre. 

Algon csodálkozva látta, hogy amit felhőnek vélt, az egy csillogó, nagy vesszőkosár. A kosárban tizenkét leányka ült, és lágy hangon énekelte bűvölő dalát. A kosár zökkenés nélkül földet ért. A lányok kiugráltak belőle, körbe álltak és táncra perdültek. Ezüst hangjuk csilingelt a reggeli csöndben."

22. oldal

Manitou ajándéka

Indián mesék

És ha kíváncsiak vagytok, hogy hová vágyódik a többi mesemondó, akkor ajánlom Szilvit és Csengét !

Az öregasszony és a halál - családi mese a halloween jegyében

Benedek Elek születésnapja alkalmából Zalka Csenge Virággal és Varga-Fogarasi Szilvivel blogsorozatot indítottunk, Hetedhétfő címmel. Mert mindhárman mesemondók vagyunk, Elek apó szülinapjától számítva egymást követő hét hétfőn jelentkezünk, mesékkel, meséléssel kapcsolatos témákkal. Ezen a héten a témánk az otthonról, családból hozott mesék. 

Nem olyan régen jöttem rá, hogy van olyan népmese, amit élőszóban adtak tovább a családban, és valamivel ritkább és bonyolultabb a Piroska és a farkasnál. Anyukám nagy szeretettel emlékszik vissza Mariska nénire, a nagymamája nővérére, aki a székesfehérvári István tér öreg platánja alatt mesélt neki gyerekkorában. Tulajdonképpen groteszk rémtörténeteket.

a fotó innen: juharlevelű platán

A dédnagyanyám és a testvérei félárvák voltak, édesanyjuk helyét pedig igen gyorsan elfoglalta egy mostoha. Ennyi idő távlatából nehéz megmondani, mennyire volt amolyan igazi, mesebeli gonosz mostoha, minden esetre a testvérek amint lehetett, elköltöztek hazulról. Így került dédnagyanyám Fehérvárra, a nővére pedig Dunaharasztiba. De gyakran és szívesen látogatták egymást. Mariska néni pedig szíves-örömest mesélt testvére két unokájának. Rendíthetetlen derűjű asszony volt, még az sem zökkentette ki a mesélésből, ha egy drámai fordulatnál letisztelte egy galamb. 

Ha mesét kéne választanom, aligha választanám az ő történeteit a gyerekközönségnek. Kollégáimat kérdezgetve arra jutottunk, hogy sok függ a mesemondó és az adott gyerek viszonyától, meg a gyerek személyiségétől. Nekem gyerekként biztosan hajmeresztőek lettek volna ezek a sztorik, emlékeim szerint amikor tévedésből beleolvastam Kóka Rozália Egy asszony két vétkecskéje című könyvébe kislány koromban, egész este bőgtem és a szüleim lábát lestem, hogy biztosan nem lúdvércek-e. De úgy látszik, anyukám ugyanilyen idősen jobban bírta ezt nálam. 

Mariska néni egyik történetét anyu azóta is szívesen meséli a gimnazista tanítványainak. Röviden a sztori: az öregasszonyért eljön a halál, de az öregasszony egyre könyörög neki, hogy csak holnap vigye el. A halál nagy nehezen beleegyezik, még fel is írják az ajtófélfára: "Majd holnap!" Amikor a halál másnap megjelenik, az öregasszony csak rámutat az ajtófélfára: "Majd holnap!" A halál rettentő mérges lesz, és égre-földre esküdözik, hogy másnap már tényleg magával viszi. Az öregasszony akkor igencsak félni kezd, félelmében belebújik a mézbe, de úgy érzi nem elég jó rejtekhely. Így aztán bebújik a dunyhába a sok toll közé... szegény halál pedig alaposan megrémül a tollas lénytől, amivé az anyóka a ráragadt méztől és dunyhatolltól vált és világgá szalad. 

Van ennél egy súlyosabb darab is, de azt itt nem tervezem közreadni, inkább elmesélem nektek a jövő évi halloweeni Tökhintón, élőben. :)

További családi sztorikat találtok Szilvinél és Csengénél

Furcsa szerzetek - Hetedhétfői bestiárium

Benedek Elek születésnapja alkalmából Zalka Csenge Virággal és Varga-Fogarasi Szilvivel blogsorozatot indítottunk, Hetedhétfő címmel. Mert mindhárman mesemondók vagyunk, Elek apó szülinapjától számítva egymást követő hét hétfőn jelentkezünk, mesékkel, meséléssel kapcsolatos témákkal. Az előző heti bejegyzésemet itt találjátok. Ezen a héten a népmesék különös lényeit mutatjuk be nektek. 

Bevallom, egész kis gyűjteményem van fura lényekből, mert évek óta szorgalmasan gyűjtöm az ilyen idézeteket. Ha volna rá időm és energiám, jó lenne ezekből egyszer gyerekrajz pályázatot kiírni. Tehát itt következnek a kedvenc mesebeli fura rémlényeim, a teljesség igénye nélkül: 

Chuyanchaqui

A perui dzsungel lakója, bármilyen alakot, ismert személy alakját is képes felvenni. Ezt a tulajdonságát arra használja fel, hogy másokat az erdő mélyébe csaljon, de még feleséget rabolni is megpróbál magának időnként. Lebuktatni csak úgy lehet, ha megnézed a lábát, mert a fél lába soha nem emberi láb, hanem kecske körme. Ez kissé hasonló a magyar népi hiedelmekből ismert lidérc alakjával, amelyik szintén tud csinos fiatalember is lenni, de a fél lába lúdláb marad. 

"Furcsa szerzet volt ez a Csujacsaki. Az istenek ember formájúra teremtették, de lábat csak egyet adtak neki, a másik helyén kecskeköröm éktelenkedett."

34. oldal

Dornbach Mária (szerk.): A tollaskígyó búcsúja, 

Közép- és dél-amerikai indián mesék és legendák

"Chuyanchaquiról tudni kell, hogy két különleges képessége van, amelyet csínytevései során fel tud használni. Parancsolni tud sok erdei állatnak, ugyanis félnek tőle, továbbá olyan alakot ölthet magára, amilyent csak akar, még ember formájú is tud lenni. De ha emberként jelenik meg, a két lábfeje különbözik egymástól, az egyik emberláb, a másik pedig jaguármancs."

7-8. oldal

Kurt Kauter (szerk.): Hogyan lett király a kondorkeselyű

Curupira

Kurupira Brazíliában él, neve a Tupi nyelv egyik szavából jött. A haja vörös, ő maga emberformájú, de a lábfeje fordítva áll. Ez igen-igen jól jön neki, mert a lábnyoma így épp az ellenkező irányba vezet, mint ahonnan tulajdonképpen jön, ellenségeit meg tudja téveszteni. De nem is mindig gyalogol, kedvenc hátasa az örvös pekari. Tud varázsolni, őt tartják az erdő védelmezőjének. A tetten ért orvvadászt prédává változtatja. 

"Akár hiszitek, akár nem, a brazíliai őserdőben is él egy kis törpe. Az indiánok Kurupirának meg Szaszinak hívják, és bizony igen félnek tőle. Mert annyi szent, furcsa egy fajzat ez a Kurupirá. A bőre fekete, akár az éjszaka, a lába meg, képzeljétek, nem előre, hanem hátrafelé áll, no meg abból is csak egyetlen eggyel büszkélkedhet; azzal aztán olyan mókásan ugrabugrál, mint egy veréb. Majd elfelejtettem, piros sipkát visel, és borzasztóan szeret szivarozni, pöfékelve járja az erdőt, és állandóan lesi, hol huncutkodhat."

32. oldal

Dornbach Mária (szerk.): A kócsagmadár és az álom

Kulementik

"kulementik: mesebeli őserdei alakok, akik éjszaka tűnnek elő és inkább nevetségesek, mint félelmetesek, a guineai törzsek ostobának tartják őket"

84. oldal, lábjegyzet, A kulementik c. mese

Ortutay Gyula (szerk.): A csillagok szíve

A bangarafa tündérei

"A bangarafa virágának az illata nem a legkellemesebb, de a tündérek – nem tudni, miért – éppen az ilyen fákon tanyáztak.
Ahányszor csak virágba borult a fa a halász minden alkalommal elhatározta hogy kivágja. De félt a fán tanyázó tündérektől, így hát a fiával együtt inkább tűrték a kellemetlen szagot.
Hanem egyszer a halász megbetegedett ettől a fránya virágbűztől, és akkor végleg úgy döntött, hogy a fát mégis csak kivágja. Megélesítette a fejszéjét és megállt előtte. (…)
De mi előtt belevágta volna a fejszéjét, lejött a fáról egy tündérke, olyan kis csöppség, akár egy kétéves gyermek. A haja olyan hosszú volt, hogy a sarkát verte, a lábán pedig elöl volt a sarka, hátul meg a lábujjai. A bőre hamvasfehér volt, mint a rizsé, a fogai meg színaranyból voltak. A kezében kalapot tartott.
– Jóember – szólalt meg a tündér – , kegyelmezz meg a fámnak, s én neked adom ezt a kalapot. (…) Ez olyan kalap, hogy ha a fejedre teszed, láthatatlanná válsz.
– Hát jó, nem bánom – egyezett bele a halász. Fogta a kalapot, illendően megköszönte, és azzal elment."

109-110. oldal, A kis tündér

Jozef Genzor (szerk.): A csodálatos faFülöp-szigeti mesék

További furcsa szerzeteket találtok Csenge és Szilvi bejegyzéseiben:

Kétfülű és Tarkabarka

A mesemondó álma

Benedek Elek születésnapja alkalmából Zalka Csenge Virággal és Varga-Fogarasi Szilvivel blogsorozatot indítottunk, Hetedhétfő címmel. Mert mindhárman mesemondók vagyunk, Elek apó szülinapjától számítva egymást követő hét hétfőn jelentkezünk, mesékkel, meséléssel kapcsolatos témákkal. Korábbi témáinkat  itt és itt találjátok. 

 Ezen a héten azt áruljuk el, hogy kinek mi volna az álomfellépése.

A már beteljesült álmokkal kezdeném. Mert korábbi fellépéseim sorát nézegetve nem egy olyat találok, ami egy-egy álmom megvalósulása volt, vagy egyszerűen csak "úristen ez tényleg velem történik?!"-élmény. 

Az első önálló mesélésem mindjárt ilyen: Akik régebben követik a blogom, tudták rólam, hogy alapvetően és mindenek előtt madarász vagyok. Hát nem meglepő, hogy megilletődött voltam, mikor megkaptam a lehetőséget, hogy a Magyar Madártani Egyesület 9. helyi csoportjának rendezvényén mesélhettem életemben először egyedül. 2011. május 13. Pátkán meséltem a Fülemülék éjszakáján. Fülemüle témában a kedvencem azóta is ez a mese , azóta az óvónőknek is gyakran ajánlom madarász ovi foglalkozásokon. Egy kakas néhányszor belekukorékolt az előadásba, de alapvetően kellemesre sikeredett. A sétán hallgattunk fülemülét is. 

Azután kamaszkorom óta szerelmes vagyok a természetvédelembe, példaképeim a természetvédelmi őrök, és minden őrszolgálatos kocsi vagy egyenruha láttán megdobban a szívem. Hát nem csoda, hogy majd' kiugrottam a bőrömből, amikor 2013. április 21. Pál-völgyi-barlangban a  Duna Ipoly Nemzeti Park Föld Napja rendezvényén mesélhettem. 

Mesélés után pózolok a nemzeti parkos plakáttal.  ;)

Ugyancsak 2013-ban mesélhettem először a Magyar Tolkien Társaságnál is, Tolkien születésnapján a Corvin moziban. Tolkien ugyan nem kifejezetten kedvelte az apró manótündéreket, olyannyira, hogy Középföldén nem fordul elő belőlük egy sem. Cserébe viszont a feleségének azért még is írt egy Manólábak című nagyon kedves költeményt róluk. Erre hivatkozva tartottam meg a Tündérek és más apróságok című előadásomat, mindenféle tündéres népmesékből. Voltak köztük manótündérek és vízi tündérek is, remélhetőleg a tündék nem vették zokon a dolgot. Tündérekről bárhol, bármennyit szívesen mesélek azóta is. A madarak után azt hiszem a tündéreket, manókat és más csodálatos lényeket szeretem legjobban a világon. 

Tolkien születésnapján mesélek, mögöttem a professzor :)

És hogy van-e hová fokozni ezt... Ha megvalósíthatnám álmaim fellépését, akkor manós-tündéres karácsonyi- és Mikulás műsort mesélnék alsótagozatosoknak és nagycsoportosoknak egy könyvtárban. A sörsátras, vásári fellépéseknél sokkal közelebb állnak a szívemhez az egy-egy osztálynak történő, könyvtári mesélések. A gyerekirodalomnak köszönhetően pedig a manós téma már kezd ismertté és népszerűvé válni. 

Sven Nordqvist a Pettson és Findusz népszerű szerzője által írt A kobold karácsonyi titka című kedves mesekönyvet is karácsonyi, manókkal kapcsolatos népszokások és népmesék ihlették. De ez a házi manó figura bukkan fel a szintén népszerű Nils Holgerssonban. Nilset egy ilyen manó változtatja fiúból apró lénnyé, őt magát is házimanónak nézik egy ízben. 

 Ezek az aranyos hiedelmek több országban is jelen vannak. Például a finneknél is jellemző, hogy a ház körül segítő manóknak (legalább) karácsonykor vajaskását kell kihelyezni ajándékba. A németeknek is sok, jópofa meséjük van ezekről a manókról, akik a kásáért cserébe gyógyítják a betegeket, ellátják az állatokat... És nem utolsó sorban rettentő jópofán néznek ki. Ha feldühítik őket, sok bosszúságot tudnak okozni, de a népmesék kedves, okos és főleg leleményes háziasszonyai újra a maguk pártjára tudják állítani őket. A finn gyerekek nagyon lelkesen játsszák el a karácsonyi manókat, szerintem tetszene a magyaroknak is. :) 

Csenge és Szilvi álomfellépéseit itt találjátok:

Kétfülű és Tarkabarka

Szép ruhák, nagy utazások, új barátok - a mesemondás az életemben

Benedek Elek születésnapja alkalmából Zalka Csenge Virággal és Varga-Fogarasi Szilvivel blogsorozatot indítottunk, Hetedhétfő címmel. Mert mindhárman mesemondók vagyunk, Elek apó szülinapjától számítva egymást követő hét hétfőn jelentkezünk, mesékkel, meséléssel kapcsolatos témákkal. Ezen a héten arról adunk számot, hogy mit változtatott meg az életünkben a mesemondás.

Rákócifalván előadás után megmutatták nekem a maci múzeumot :)

Elsőnek mindjárt a fellépőruháim jutottak eszembe, amiket imádok. Valójában már mindenféle mesemondói törekvésem előtt is vásároltam magamnak piros, virágforma szoknyát, királylányruhát és miegyebet. A mesemondás egyszerűen csak legalizálta ebbéli mániám. Mostmár egész nyugodtan ráfoghatom, ha elcsábulok a Mesterségek Ünnepe vagy a Művészetek Völgye valamelyik iparművészes standja előtt, hogy ja, fellépőruha lesz! Úgyhogy ide nekem minden Siptárt és Lacza Lucát de azonnal! Idén végre Halloween témájú előadásunk is lesz, így végre hasznát vehetem a szorgalmasan begyűjtött, de nem eléggé kihasznált goth cuccaimnak is. 

Ez amolyan hitbeli kérdés, van aki egy farmerben is szívesen kiáll mesélni, én viszont tudom magamról, hogy másképp beszélek, mozdulok, és főleg másképp érzem magam, ha éppen madarász ovi foglalkozást tartok bakancsban, nadrágban és madaras pólóban, és megint másképp, ha hosszú szoknyában, kiengedett hajjal állok a színpadon mint Rigó a mesemondó. 

Állandó útitársam és regényhősöm, Frugilega Nagykapornakon

Azután ott van a nagy kaland, amikor beesik a postaládádba egy levél hogy meghívtak az ország másik felébe mesélni, esetleg olyan helyre, aminek a nevét se ismertem addig. Nagyon-nagyon szeretek vonatozni, úgyhogy a legjobban azokat a távoli fellépéseket szeretem, ahová hosszan, lehetőleg átszállás nélkül lehet utazni vonattal. Bár szükség esetén a busszal is megvagyok, de a vonat azért az mégiscsak hangulatosabb. Borzasztó érdekes úgy hazaérni, hogy egyetlen nap alatt láttam a Balatont, bekukucskáltam Keszthelyre, és körbesétáltam egy kis, zalai falut a fellépés után. A férjem már jelölgeti egy külön térképen azokat a helyeket, ahol jártam. Legmesszebbre eddig Szlovéniába, Lendvára utaztam el, ahol a helyi magyar gyerekeknek meséltem. Valamelyik télen pedig a Mikulással turnéztam: a Mikulás volt a tulajdonképpeni sofőr, én a műsort szolgáltattam mellé. Jó sok távoli pont keletkezett a fellépéseim térképén ettől is. 

Persze az ember ezért aztán kénytelen néha korán kelni... 

Néha a mesemondó is így kezdi a reggelt...

Mesemondóvá válásom alatt irdatlan mennyiségű népmesés kötetet sikerült elolvasnom. Egyetlen nyár volt, amikor besokalltam, és fellázadva csak meseregényeket olvastam, de azóta megint olvasok népmeséket is. Általában tervszerűen olvasok, a moly.hu -n jó előre kikeresem, hogy milyen néptől melyik köteteket szeretném elolvasni, és megnézem, hogy melyik általam elérhető könyvtárban lelhető fel. Az elmúlt években volt, hogy egyszerre 3-5 könyvtárba voltam beiratkozva egyszerre: a Somogyiba Szegeden, az egyetemi könyvtárba Szegeden, Fehérváron a megyeibe és Budapesten a Központi Szabó Ervinbe. De közben bérletet is váltottam minden Szabó Ervinbe és keletkezett olvasójegyem a Néprajzi Múzeum könyvtárába, valamint a soproni könyvtárba egy látogatói. A kedvencem a Dagály utcai könyvtár, ami valóságos kincsesbányának bizonyult, bármerre is csapongjon az érdeklődésem. Általában hihetetlen gyorsasággal barátkozom össze gyerekkönyvtárosokkal, és eldugott fiókkönyvtárak könyvtárosaival, akik ritka dolgokat őrizgetnek. Régesrégi kötetek létezését felfedezni, és aztán vadászni rájuk, majd végre-valahára kézbe venni őket borzasztóan izgalmas.

Ennek a rengeteg elolvasott népmesének köszönhető az is,  hogy ma már szinte minden élethelyzetre van egy mesém. Gyakran előfordul, hogy történik velem valami, és rögtön eszembe jut a kapcsolódó mese. Barátoknak, ismerősöknek is szeretek hozzájuk passzoló meséket ajándékozni. 

Ez egy igen jó könyv

Végzetül az egyik legcsodálatosabb dolog számomra a mesemondásban, hogy sok vidám összejövetel apropója lehet. Gondolok itt a nyilvános mesemondó előadásokra, konferenciákra, és a szűk baráti körnek tartott, bensőséges hangulatú meseestekre is. A közös munkával több régi barátságom mélyült el és az egyik legkedvesebb új barátomat is a mesemondásnak köszönhetem. Ha nem érdekel mindkettőnket a mese, és nem tévedünk be két évvel ez előtt a Hagyományok Háza konferenciájára, akkor talán sose hallunk egymásról. 

Nagyon szeretem a konferenciákon azokat a blokkokat, amikor nem előadás van, hanem egy kicsit a hallgatók is aktívan közreműködhetnek. Akkor arra is van alkalom, hogy a hasonló érdeklődésű emberek megtalálhassák egymást. 

Nekem ezt adta a mesemondás, Szilvi és Csenge pedig így mesélnek erről: 

Tarkabarka és Kétfülű :)

A hétfő pénteken kezdődik - és még tündérek is

Hetedhétfő címmel közös mesemondós körblogolást indítunk Csengével, vagyis a Tarkabarka Hölggyel, és Szilvivel, a Kétfülű mesemondóval. Mi lenne  alkalmasabb dátum az induláshoz, mint Benedek Elek születésnapja, a Népmese Napja? Mit ad isten, a nevezetes nap épp péntekre esik... Na de ki bánja, nekünk épp megfelelő lesz. Innentől pedig hétről hétre érdemes figyelni a blogokat, mert hét héten át érdekes, mesés témákkal jelentkezünk együtt, hétfőnként. 

Elsőnek a magyar népmesék tündérvilágára vetünk egy pillantást. Talán az angol, és az ír népmesék tündérei jobban benne vannak a köztudatban, de ha nagyon piszkáljuk a témát, találunk itthon is tündéreket, Tündér Ilonán kívül is. 

A nyáron egy egészen kivételes hangulatú népmesés kötet akadt a kezembe. A Tündértó titka kisalföldi népmeséket tartalmaz, amik telis-teli vannak boszorkányos, tündéres történetekkel. Dr. Timaffy László egy korábbi munkáját már olvastam, a Táltosok, tudósok, boszorkányok című könyv sem volt mindennapi darab, ez is nagyon jóra sikeredett. Egyik kedvenc történetem belőle a következő:

Zsuzsika és a tündérlánykák, sztori:

Zsuzsika szegény édesanyjával éldegél a Duna parton, libákat legeltet egymagában. Egy nap egy közeli tisztásról nevetgélést hall, tündérlányok játszanak ott. Maguk közé hívják a kislányt, egy szép karikát is adnak neki, Zsuzsika pedig önfeledten karikázik a tündérlányokkal, megfeledkezve a libáiról. Amikor eszébe jut a rá bízott feladat, a libák már régen szétszaladtak és keservesen sírni kezd. A tündérek megvigasztalják, egy bűvös sípot kap tőlük, amivel a libáit visszahívhatja. Kap még egy csomó nyírfalevelet, amit haza kell vinnie az édesanyjának. A nagy kupac falevél utólag színaranynak bizonyul, a szomszéd viszont hiába próbál lopni belőle, mert az ő kezében tüzes lesz mint a parázs.  A szegény asszony és a kislánya viszont halálukig boldogan élnek a tündér adta aranyakból. 

Mitől különleges ez a mese?

A mesetípusa a magyar népmesék között nem gyakori, nem jön szembe unásig minden második népmesés kötetben. Ennek az az oka, hogy speciálisan arra a tájegységre jellemző darab. Sok, hasonló mesét ismerünk a határ túloldaláról, ez a fajta tündéralak a szláv mesékben fordul elő gyakrabban, onnan érkezhetett hozzánk.  

 Zsuzsika meséjének párját szlovén népmesék között leltem meg, ott a főszereplő Betty együtt táncol az erdei lánnyal és hasonlóan Zsuzsikához, egy csomó falevelet kap.  A hasznavehetetlennek látszó falevél később értékesnek bizonyul. Ez tipikus tündérajándék, jellemző a játékosságukra, akár gonosz tréfacsináló kedvükre, hogy értékesnek látszó ajándék értéktelen, az értéktelen pedig értékessé lesz. A tündérekkel való játék, tánc tulajdonképpen veszélyes, néha mégis megéri megszegni a tabut, hiszen ebben és más mesében is utóbb mégis jóságosnak bizonyulnak.

Más érdekesség - karikázó tündérek

Lurkovilag fényképe

 Érdekes, hogy a mesebeli tündérlányok nem táncolnak, hanem karikáznak (Zsuzsikának is adnak egyet a történet szerint). A karikázás egy régi ügyességi játék, bottal hajtották a karikát a gyerekek. Hullahopp karikát, bicikli- vagy hordóabroncsot lökdöstek így.

"A szabad ég alatt tanyáztam. Gyermek voltam és karikáztam. 

Míg karikám gurult előre, 

ránéztem fűre, fára, kőre, 

holdfényre, napra, csillagokra, 

férfiakra és asszonyokra (...)"

Dsida Jenő

Lásd még:

Timaffy László (szerk.) A ​Tündértó titka (Hetedhét Magyarország)
Petrovácz István (szerk.) Keleti ​szláv regék és mondák

A. H. Wratislaw (szerk.) Sixty ​Folk-Tales  From Exclusively Slavonic Sources

bónusz: aki megírja a címben általam kificamított két könyv címét, az jó nálam egy plusz tündéres mesére. ;)

... és ha már szó esett Tündér Ilonáról, ez a kedvencem amiben szerepel. :)

Hetedhétfő témában pedig itt érdemes olvasgatni:Csenge, a Tarkabarka Hölgy ésSzilvi a Kétfülű mesemondó oldalán! 

Valaha tényleg léteztek sárkányok! - a "Trabantosaurus" és cimborái a Bakonyban

Mintha egyenesen a Gyilkosság Mezopotámiában színhelyére cseppentem volna. Az Agatha Christie regény tökéletes helyszíne lehetne ez a napégette, egykori bauxitbánya, ha újraforgatnák a belőle készült filmet. Ami a valóságban itt folyik, az még egy kriminél is izgalmasabb. Itt ugyanis évente 800-1500, 85 millió éves csontmaradvány kerül elő a szorgalmas önkénteseknek köszönhetően.

Lovranits József fotója

Magyarország első és egyetlen dinoszaurusz csontmaradvány lelőhelyén jártunk. Ma már nem csak a maroknyi önkéntes csapat ismerheti meg a helyet, hanem a nyílt napokon bárki látogatást tehet az iharkúti lelőhelyen, és bepillanthat a kutatók munkájába.
Csodaszép bükkös-gyertyános erdőn át, kisvonattal, vagy vezetett túrával is megközelíthető a feltárás, ahol Ősi Attila és munkatársai mesélnek az egykor itt élt állatokról és növényekről. Ősi Attila meghatározó filmélménye volt kamaszként az akkoriban sokak képzeletét lángra gyújtó Jurassic Park, és 16 évesen kezdett először dinók után kutatni a barátaival. A bauxitbányát és annak gazdag leletanyagát 2000 nyarán, már egyetemistaként kezdte el feltárni és folytatja napjainkig. A bánya manapság a Magyar Dinoszaurusz Alapítvány birtokában van, ezért nem kellett visszatemetni, mint tájsebet, hanem továbbra is folyhatnak itt a kutatások. Ennek köszönhetően Európából máshonnan nem ismert élőlények maradványai kerültek felszínre. Azok a kréta korú földtani rétegek, amik ezeket a régi csontokat tartalmazhatják, máshol nem vizsgálhatóak, mert nincsenek a felszín közelében. Pápa alatt 600 m mélyen például szintén megtalálható ez a réteg, de bánya híján hozzáférhetetlen.

Magyarországon nem sok ilyen megfelelő kőzetréteg van, mert az ország nagy részén üledékes és fiatal kőzet van: a dinoszauruszok jellemzően nem éltek tengerben, így hiába keresnénk őket a tengeri üledékes kőzetekben.

Lovranits József fotója: dolgozó önkéntesek

 Valaha itt sziget lehetett, mocsaras ártér, az esős évszakban meg-megáradó folyókkal. Ez magyarázza az itt felhalmozódott leletmennyiséget: a folyóba belefulladt állatok tetemei és növényi részek, uszadékfák is halmozódtak fel itt. Például a valaha 30-40 méter magasra növő araucaria törzse. Az állatok testmérete viszont a terület sziget-volta miatt rokonaikhoz képest kicsi volt. Harmincegy fajt mutattak ki a területről, köztük halakat, bőrszárnyú hüllőket és persze dinoszauruszokat is. Éltek itt a maihoz egészen hasonló életmódú és kinézetű állatok, és teljesen bizarr formák: például egy kicsi, tömpe orrú, szárazföldi, vega krokodil.

Aki ide kerül a csontokat keresgélő önkéntesek sorába, annak meg kell tanulnia elkülöníteni egymástól az előbukkanó csontokat és növényi részeket, ami egyáltalán nem egyszerű feladat, mert a csontok éppolyan feketék, mint a fadarabok. A meglelt csontokat a kutatók kipreparálják, GPS-el bemérik a helyét, és innen kőzetággyal együtt a Természettudományi Múzeumba kerül további feldolgozásra. Ottjártunkkor egy páncélos dinoszaurusz bordáját lelték meg éppen.

Lovranits József fotója: egy korábbi lelet a kőben

Az itt lelt állatokról a kutatók részletesen írtak  A bakonyi dinoszauruszok csodálatos világa című könyvben, amely laikus felnőtteknek is teljesen közérthető, ráadásul lebilincselően szép, hatalmas táj- és állatábrázolások segítik elképzelni az olvasottakat. Itt most a könyvből önkényesen kiválasztott kedvenc állataimról fogok írni pár sort. Tehát személyes kedvenc iharkúti őshüllőim:

"A dinoszauruszok, bár a nevük "rettenetes gyík"-ot jelent, egy olyan hüllőcsoport, melynek tagjai valójában sokkal közelebbi rokonai a krokodiloknak, mint a gyíkoknak"

/ A bakonyi dinoszauruszok csodálatos világa/

Ajkaceratops kozmai: Kis termetű, növény evő dinoszaurusz, felső állkapocsi koponyaeleme rettentő mókás, papagájcsőrre emlékeztet!

Bauxitornis mindszentye: A Kárpát-medence egyik legősibb madara, ölyv nagyságú, de még késpenge-szerű fogakkal és csontos farokkal rendelkező madárős, ma élő rokona nincsen, húsevő, dögevő lehetett.

"(...) Napjaink kutatásai azonban kimutatták, hogy a mai madarak a dinoszauruszok egy máig élő ágának leszármazottai, így elmondhatjuk, hogy a dinoszauruszok ma is köztünk élnek, mivel a Földet nagy számban és változatosságban benépesítő madarak a dinoszauruszok mai képviselői."  

 /A bakonyi dinoszauruszok csodálatos világa/

Bakonydraco galaczi A Bakony sárkánya! Pteroszaurusz, nem dinoszaurusz. Repülő hüllő, a bakonyi faj 3,5-4 méteres szárnyfesztávolságú lehetett.  Legnagyobb rokonai a világ más tájain viszont 13-14 méteres szárnyfesztávolságúak is lehettek! Igazi sárkányok, épp csak tüzet nem okádtak.

Végezetül pedig a molyok kedvence: amíg a könyvet olvastam, kiírtam belőle néhány idézetet a könyves közösségi oldalra. A moly.hu közössége pedig azt hiszem a Foxemys trabanti nevű állatkát zárta örökre a szívébe, ami az ásatásokon hűségesen a kutatókat szolgáló Trabantról kapta a nevét.


Aki pedig hasonló kalandokra vágyik, és nyílt napra szeretne bejelentkezni, vagy a könyvet szeretné megrendelni, az a Magyar Dinoszaurusz Alapítvány honlapján megteheti!

Sok sárkány, sok áfonya, és mégtöbb házi feladat

Amióta Nagy Enikő mesemondó kollégám belekezdett a sárkány témájú meseestek szervezésébe, hónapok óta azzal húztam a többieket, hogy NEM MARADHAT EL a második meseest, mert már megvettem az áfonyát. És szívből remélem, hogy mindannyiuknak majd' kifúrta az oldalát, hogy mi köze lehet a sárkányoknak az áfonyához. 

Na kérem, elárulom: a házi feladat a köze hozzá. Mármint a mesemondó házi feladata. Ahogy mesemondó mesterem, Zalka Csenge írta a Mesemondók márpedig vannak című munkájában, a jó mesemondó igyekszik utánajárni a mese hátterének, elolvassa több változatát stb. Vagyis megcsinálja a házi feladatát. Kicsit együtt él a mesével, utánanéz a helységneveknek ahol játszódik, az állatvilágnak, növényvilágnak, a szokásoknak, aminek csak lehet. 

Gregus László fotója

Amikor Enikő felvetette a sárkányos mesélés ötletét, több kedvencem közül azt a történetet választottam, ami magyarul A Kerek Erdő sárkánya néven létezik A sárkányhercegnő című kötetben. A történet egy ravasz kis öregasszonyról, a crowcombi Martha Goodchildról szól, aki abból él, hogy évente egyszer áfonyáslepényt ad el a vásáron, csakhogy épp a kedvenc áfonyázó erdejébe költözik be egy nyavalyás sárkány. A dögtől pedig az éves vásárt sem merik megtartani, ami teljes anyagi csőd a hölgynek és a falunak is. Mindannyiuk szerencséjére arra jár egy gyanútlan, idegen favágó, akit Martha Goodchild el is irányít sárkányt ölni és mindenki jól jár a dologgal. (Kivéve persze a sárkányt). A botcsinálta hős legyőzi a szörnyet, Martha hozzájut az áfonyához és megtartják a vásárt a faluban. 

Gregus László fotója

 Angol népmese, gondoltam, hurrá, akkor könnyű dolgom lesz. Bizonyára Dunát lehet rekeszteni az interneten angol nyelvű változataiból. Hát nem. Vagy legalábbis nem ment az olyan egyszerűen mint ahogy én gondoltam: hiába szerepelt benne az idős hölgy neve, Martha Goodchild keresőszóra sehogyse jött ki a sztori. A különböző változatokat azért is volt nehéz meglelni, mert Martha Goodchild néha egészen más néven szerepel: egy helyen Maggie Conibeernek hívják, és fiatal özvegy. A végén egyenesen férjhez megy a favágóhoz. Nem is akarja a sárkány torkába küldeni a srácot, épp csak a fiú nem hallja meg a figyelmeztetést. Ebben a változatban a favágó is kap nevet: Joe Tottle és kiderül róla hogy Stogumberből való. Szeretem, amikor mesehősöknek teljes neve és lakóhelye is van, sokkal hitelesebbek tőle. 

Egy másik furcsaság már kezdettől piszkált a sztoriban, hogy amikor a favágó tévedésből ráül a sárkányra (farönknek nézi), a sárkány bár megpróbálja ledobni, de nem repül fel. Holott a magyar fordításban egyértelműen szárnyas, tűzokádó fenevad szerepel. Akkor meg mi a csodáért nem repült el, amikor a favágó nekiállt csépelni? Aztán rájöttem: a mesét végül The Gurt Wurm of Shervage Wood címen leltem meg. Fontos különbség: ez egy igen régi történet, amiben még nem a közismert, szárnyas és tűzokádó dragon szerepel, hanem egy úgy nevezett wurm. A középkorban a sárkányoknak ugyanis még nem volt szárnya, sőt, tüzet sem okádtak, csak a leheletük volt mérgező. (Fujj). 

Gregus László fotója

Ez máris megmagyarázta, hogy miért nem repül a jószág. A Shervage Wood jelentésére sehogyansem jöttem rá, de a Kerek Erdőről itthon ma már olyan erősen asszociálunk Lázár Ervin Négyszögletű Kerek Erdejére, hogy ettől a lehetőségtől eltekintettem, hogy használjam. Meghagytam helyette inkább az angol eredetit. 

Nem volt mindegy a mesében szereplő gyümölcs sem: az elsőnek meglelt magyar szövegben ugyanis nem áfonya, hanem málna szerepelt, és én még életemben nem láttam itthon erdőben málnát. Ahogy egyébként áfonyát sem, de ehhez elég volt átlépnem a határt: épp az egyik nyári kirándulásom kapcsán, a horvátországi Velikában bukkantunk vadon termő áfonyára, málnára és szamócára is. De hát akkor melyikből is süti a lepényt a néni? Szerencsére kiderült, hogy azon a környéken, ahol a mese játszódik, kifejezetten egy áfonyafajtát, a savanykás whortleberrie- t gyűjtik. Sőt, a mesémnek otthont adó Quantock Hill manapság természetvédelmi terület, minek része egy tó, ahol a történet szerint Odin és a vad hajsza számára hűti le a patkókat az istenek kovácsa. De a természetvédelmi terület honlapján az is szerepel, hogy mindenféle egyéb hüllők mellett náluk sárkányok is élnek.

vadon termő áfonya a horvátországi Velikából

Itt még mindig nincs vége a sárkányosdinak. Shervage Wood Somerset angol grófságban van, Somerset lobogójában pedig egy szép, nagy, piros sárkány terpeszkedik. Csakhogy a szárnyas fajtából, hogy mindenkit végképp összezavarjon. De ez a szárnyas, piros állat nem a mi gurt wurmunk, hanem Arthur király megszelidített sárkányra utal. 

Somerset zászlaja

A saját változatomban meghagytam Marthat annak a nem egészen jóindulatú, mókás öreg hölgynek, amilyennek az első mesében megkedveltem, szerintem épp az ő személyisége adta az egész történet humorát. Valamiféleképp különösen vonzódom a jóboszorkányos, rigolyás öregasszonyos mesékhez. Egyébként meg maguk a tündérek, akiket olyan sokan kedvelnek, se mindig jóindulatúak, sőt! Mégis izgalmasak a történeteik.

Hát így teljesítettem én a mesemondós házi feladatom, ráadásul még áfonyás süteményt is sütöttem a közönségnek és a mesélőknek. Ugyan nem somerseti recept, csak az anyukám egyszerű kefíres sütireceptje alapján, de a meséhez illett és mindenki lelkesen fogyasztotta.

Csenge beszámolója ugyanerről ITT

Ezek meg mik? Tévedések vígjátéka 1.

Egy bocsánatkéréssel tartozom a moly.hu -s és facebookos ismerőseim felé. Töredelmesen bevallom, a közelmúltban kicsit átejtettelek benneteket. Amikor a fenti (és az alábbi) képet kiposztoltam, azzal a felhívással, hogy az állatok és növények népi neveit gyűjtöm, nem mondtam egészen igazat. Valójában arra voltam kíváncsi, hogy hányan ismerik a fenti képen (!) szereplő élőlényeket tévesen, egy másik, hozzájuk nagyon hasonló állat vagy növény nevén. 

Vannak olyan ritkán szem elé kerülő, de a köztudatban mégis benne levő fajok, amiket bár egyáltalán nem, vagy ritkán látunk, valahogy mégis érezzük, hogy annak úgy valahol lennie kéne. A köznyelv ezért (vagy másért? nem tudom, de ezt feltételezem) sokszor egy hozzájuk nagyon hasonló jószágot hív következetesen a ritkábbik állat/növény nevén, a gyakoribb élőlény neve pedig rejtve marad. Miért baj ez? Baj ez egyáltalán? Szerintem használna a ritkább élőlény védelmének, ha tudnánk, hogy ki ő és milyen, miért kell figyelni rá. Meg sokszor egészen szép és izgalmas élőlényekről van szó, amikről kár nem tudni, hogy léteznek. És a gyakoribb növények, állatok is elég érdekesek lehetnek ahhoz, hogy ismerjük az igazi nevüket, kilétüket. Mindjárt hozom a példákat.

Az alábbi két virágunk például szintén ilyen, gyakran összekevert faj:

mezei katáng, katángkóró (Cichorium intybus)

Parlagokon, út mentén nagyon gyakran látni. Virágai világoskékek, lilásak. Leszedve hamar színüket vesztik. Az egész növény csomós kinézetű, magasra nő. A virágfejeket étkezési célra, ételek díszítésére is lehet használni. Nemesített rokonának gyökeréből készül a cikória kávé. 

a búzavirág

A szántóföldi gyom, sajnos az intenzív vegyszerezés miatt ritkán találkozunk vele. Fantasztikus színe miatt teakeverékekben teaszépítőnek használható. 

Szerintem azért is kár a fenti kettőt összekeverni, és nem tudni a búzavirág létezéséről, mert a búzavirág-kék szín elképesztően szép, és igen jól mutat csokorban, teában. Aki eddig nem ismerte, keresse, nézze meg. És érdemes meghagyni az életterét a gabonatáblákban is, hogy még sokáig gyönyörködhessünk benne. 

A vándorkagyló (Dreissena polymorpha)

A Balatonban gyakran rábukkanhatunk, a gyerekek szedegetik az üres héjakat, a felnőttek pedig aggódnak, hogy jujj ne lépjen bele senki! Amikor kislány voltam, anyukámnak ezeknek a kagylóknak a héjából fűztem nyakláncot. (3 lila gyöngy után jött egy kilukasztott kagylóhéj és így tovább). Tulajdonképpen egy agresszív, betelepült állatfajról van szó, amelyik belepi az őshonos kagylókat is, és számos más kárt okoz. Anyukám gyerekkoromban ezt nevezte kecskekörömnek, de valójában nem az: hiszen ez a kagyló bár alakjában hasonlít a kecskekörömre, se méretében, se színében nem emlékeztet rá. A vándorkagyló garázdaságairól itt olvashattok. De akkor mi a kecskeköröm? 

balatoni ecskeköröm (Congeria ungula caprae )

A balatoni kecskeköröm valójában egy fosszília, egy 5 millió évvel ez előtt élt kagyló héja. Jóval nagyobb a vándorkagylónál, tényleg akkora, mint egy kecske körme, és színében is passzol. Sajnos romantikus kedvű emberek gyűjtögették, olyannyira, hogy mára szinte kifogyott a Balatonból. De a köztudatban benne élt, hogy valahol kell lennie ennek a dolognak, hogy kecskeköröm, megtalálták hát helyette a jóval gyakoribb vándorkagylót. 

Miért érdemes ismerni mindkét fajt? Mert figyelmeztet bennünket arra, hogy nem szabad dolgokat mértéktelenül gyűjtögetni, mert esetleg ilyen izgalmas dolgok tűnnek el teljesen az eredeti lelőhelyről, mint a kecskeköröm. Ma már múzeumokban és magángyűjteményekben látható. És megmagyarázza a régi mesét, a kecskeköröm legendáját, hiszen jóval valószínűbb, hogy erről a kagylóról jut az ember eszébe ilyesmi, mint a kecske körmére sokkal kevésbé emlékeztető vándorkagylóról. 

Itt olvashatjátok el a kecskeköröm legendáját és még néhány infót róla:

a balatoni kecskeköröm meséje

Hamarosan hozom a többi fajt és a magyarázatot is!