2015. június 24., szerda

Mesetábor Százhalombattán, tapasztalatcsere :)





Van egy kedves mesemondó ismerősöm, Kovács Marianna, a százhalombattai horvát-magyar könyvtáros. :) Már régesrég evett a kíváncsiság, amióta tudok a battai mesetáborokról, hogy milyen is lehet és hogy zajlik. 

Néhány éve én magam is táboroztattam gyerekeket a Wekerlei Kultúrházban, ami nagyon meghatározó és pozitív élményem volt nekem. Nagyon kedvelem az alsó tagozatos korosztályt, és minden évben elhatározom, hogy megint tartok tábort 8-10 éveseknek, de sajnos mindig kimarad valamiért. De talán jövőre! Madarász- és mesetáborban gondolkozom budapesti alsós gyerekeknek. 

No épp ezért kértem meg Mariannát, hogy elmehessek "hospitálni" a Hamvas Béla Városi Könyvár gyerektáborába. Sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt csak egy fél napot sikerült megnéznem náluk (és egy kicsit én is meséltem a gyerekeknek), de az nagyon izgalmas volt. Érdekes volt látni, hogy Marianna, és a két kolléganője, Ági és Éva, hogyan alakítják a tábor szabályait, hogyan építenek fel egy napot és milyen sokféle programot találnak ki a gyerekeknek. 


(az egyik lányzó baglyos pólója :)) persze a mesémben ő szerepelt bagolyként)


A battai táborban például minden nap van élőszavas mesemondás, Marianna elmondja az adott tábor "saját meséjét": egy olyan népmesét, amit minden nap meghallgatnak a gyerekek, a végén papírszínházban ők maguk adhatják elő általuk rajzolt bábokkal. De érkeznek (hozzám hasonlóan) vendég mesemondók is. Emellett Évával felderíthették a gyerekkönyvtár minden zugát egy nyomozós játékban, kézműves foglalkozáson színes poháralátéteket készítettek, hogy jobban otthonérezzék magukat és praktikusan megismerjék a saját poharukat, Ági pedig népi játékokat, táncokat és dalokat is tanított nekik. Azok a gyerekek, akik ismerték a dalokat, szívesen segítettek is a társaiknak megtanulni. Egy "veterán" mesetáborozó pedig saját maga is mesél majd a jelenleg is tartó tábor folyamán a kisebbeknek. :)

Nagyon szépen köszönöm az élményt Mariannának és csapatának, rettentő érdekes volt belelátni egy kicsit a munkájukba, remélem jövőre én is részt tudok venni a teljes héten és/vagy sikerül végre saját tábort szerveznem. :)



2015. június 21., vasárnap

Permakultúra, tábor, Hosszúhetény, csajos - beszámoló :)






Ez előtt három, vagy négy évvel történhetett, amikor egy kedves, de sajnos ritkán látott barátném épp Kétvölgyben dolgozott egy később megalapítandó permakultúrás közösség majdani területén. Mivel Zsófim az a fajta ritka madár (barátnő), akivel épp olyan jó beszélgetni, mintha egy izgalmas könyvet olvasna az ember, természetesen az Őrségbe is követtem és életemben először önnkénteskedtem egy permakultúrás kertben: mulcsoztunk, erdei avarral. (És begyűjtöttünk egy csomó kullancsot). 

Nem sokkal később pedig megismertem a vőlegényemet, akit egészen fellelkesített a biokertészkedés, permakultúra és a barátaik, olyannyira, hogy ma már több "permatábort" végigcsinált mint én magam, szervezett, könyvet fordít a témában és persze kertet művel(ünk). :P :) No így vigyázzon az ember, hogy miket beszél az első randikon a párjának és mivel ihleti meg. :D 

Különböző közbejövő betegségek miatt én csak a két, a párom által szervezett táborban tudtam eddig részt venni, amik itt, a saját kertünkben voltak Rákosligeten, olyan "nagyot és igazit", amit távoli falvakban szerveznek, most volt szerencsém először megnézni. 

A kép, ami fogadott: egy tucat ember a faluszéli táborban a mezőn, oldalt, a magas fűben pedig három tejfelszőke gyermekecske csücsült, (a legkisebb, Frida mindössze 20 hónapos, a két nagyobb talán hatéves lehetett), és hatalmas kifliket ettek magában. 
Mit ad isten az ismerkedős játékban épp az anyukájukkal kerültem párba: Katka cseh, a férje magyar, és azért jött a táborba, hogy kaszálni tanuljon. Emellett rettentő szimpatikusak mindannyian, a későbbiekben azt is végigvigyoroghattam, ahogy az apuka a három gyermekét "Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk" -re tanította és a 20 hónapos csöppség hangosan röhincsélt minden "csüccs"-re. 

Íme a tábor szerkezete:




Beígértem a címben a "csajos" jelzőt: ezt leginkább annak köszönheti a tábor és a poszt, hogy rettentően lelkesített a táborban lebonyolított ruhacsere. Szűkebb baráti körben rendszeresen cserélgetünk ruhákat a lányokkal, de ilyen központi nagy csereberén most nyílt először lehetőségem részt venni, amitől határtalanul boldog voltam. Úgyhogy ezúton is örök hála a meseszép, fodros, barna szoknya és a két spagettipántos barna kánikulafelső hozójának, (meg persze a cserebere szervezőjének). Még férfiruhacserére is volt lehetőség, bár a választék sokkal szerényebb volt, legközelebb érdemes lenne jobban bátorítani a legényeket, mert amúgy szuper az ötlet, Gábort is lelkesítette a lehetőség. 

Nos, itt libegnek-lobognak a cuccok a szőlő mögött, akinek megtetszett valami, csak leakasztotta és a helyére tette a sajátját:



És ami a történéseket illeti:


Volt néhány fix eőadás a meghívott előadókkal, az el nem nevezett "workshopok" -at pedig a táborlakók tartották meg. Ott a helyszínen lehetett jelentkezni, ha szerettél volna egy- másfél órás foglalkozást tartani a többieknek, amihez kaptál helyszínt és idősávot. Azután lehetett jelentkezni hallgatóságnak, de akár azt is megtehette az ember, hogy méhecske módjára virágról virágra szálldos, azaz mindenbe belehallgat egy kicsit, ahogy ezt a dolog szervezője, Vitka olyan találóan megjegyezte. (Mellesleg Vitka volt az is, aki olyan remekül és gördülékenyen beosztotta az embereket és meglepően rövid idő alatt összerakta a programot - le a kalappal). 

Volt szó mindenféle komoly, az egyetemről is ismerős niche elméletekről, szukcesszióról, metszésről és fák magról ültetéséről faiskolából való vásárlás helyett. Erről Gábor valószínűleg bővebben ír majd mint én. Én végül három workshopot emelnék ki, amik számomra meghatározó élmények voltak: mit ad isten, mindháromnak háziasszonya volt. :) Szóval három nő következik, akiktől bőven van mit tanulni mert fantasztikusak, harmóniában élnek a természettel és szemmel láthatólag nagyon a helyükön vannak a világban. Bia, Zsanett és Orsi. :) 

Németh Ibolyával, azaz BioBiával valójában nem ez volt az első találkozásom, sőt, aligha az utolsó mert jövőhéten pedig épp nála táborozunk majd Cserkúton ehető vadnövényes receptek tanulása céljából. De amikor meghallottam, hogy jön az "Ökocsali" és lehet jelentkezni segíteni vacsoraelőkészítésben, már lendült is a kezem hogy azt éééén vállalom, naná. 

Ámuljatok a képeken, mindjárt megértitek a lelkesedésem, aztán mesélek:




a pohárkrémekben már nem tudom mi volt, de annyi biztos, hogy borágó és papsajtmályva és sásliliom virágokkal díszítettük őket. a szendvicseken körömvirág, ligetszépe és ökörfakkóró pompázik.


a zöld: cukorborsókrém. a lila: fokhagymás céklakrém. a fehér kence: krumplikrém porcsinnal






Gábor épp egy yukka virágját tölti cukkinikrémmel. Igen, ehető, tanúsíthatom: mindenestül befalatoztam egy ilyen virágot, Darvasi László megirigyelhetné a hosszúhetényi táborozókat. 
Azt hiszem mostmár sejtitek a dolog nagyszerűségét. Bia helyi termékekből és a Pécs környéki erdőkben termő vadnövényekből, meg a saját kertjében termő dolgokból készíti ezeket a látványos és egészséges finomságokat, lehet hozzá járni tanulni, táborozni, osztálykirándulni, de "büfét" is lehet rendelni. Gáborral persze összekacsintottunk a lakoma végeztével, nem kérdés, hogy nálunk mi lesz az esküvői menü ha odáig jutunk, és hogy honnan rendeljük majd. 
Biáról egyelőre ennyit, ajánlom a Pajta Porta oldalát és jövőhéten az ehető vadnövényes tábor után mégtöbbet mesélek majd róla. 

Következzék a második workshop háziasszonya: Zsanett, aki Hosszúheténybe költözött a férjével és két kislányával, és most két hektárnyi területen gazdálkodik. (Főleg ő maga, bár a férje és ismerősök segítik, amikor ráérnek). Az ő workshopja igazából birtoklátogatás volt, amikor elmentünk hozzájuk és bebarangoltuk a birodalmát. Nyíratlan, hosszú gyepben gázoltunk, ami telsiteli volt gyógynövényekkel: mivel gyűjtik a növényeket, és a tyúkok a fűmagot eszik, ezért nem nyírják rövidre a füvet. A birtokon kis tó is van, öreg cseresznyefák, egy jurta (mellette persze egy lakóház is) és számos állat: kecskék, tyúk a csibéivel, két birka és egy tehénke. Meg két jókora lelkes kutya: a Duna meg a Száva. A birtok végében, a kerítés túloldalán erdő kezdődik, ahonnan egész ottlétünk alatt áthallatszott a sárgarigó dala.



a mongol jurta belülről






 A két mezítlábas lányzó pedig láthatóan belakja a két hektárnyi vadont, szeretgetik a csibéket, bicikliznek, egyensúlyoznak a mindenféle limlomok szélén... Nem hogy itt lakni, de itt nyaralni is csudajó lenne gyerekként, erre jutottam. Hát még, amikor Zsanett megkínált és telitömhettük magunkat germensdorfi cseresznyével. 


ez isteni volt. :) Ugyanis összetalálkoztunk Zsanett  holland, művész párjával, aki épp cseresznyét szedett. 




Zsanett meg a lánya :)


Zsanett maga pedig leginkább a Váratlan Utazás vagy valamelyik Austen regény egy kedves alakjára emlékeztet, ahogy hosszú szoknyában, szépséges bocskorával gázolt a nyíratlan fűben, derűsen és némi öniróniával beszélve a birtokon folyó gazdálkodásról. Például arról a jókora boglyáról, amit ketten raktak egy ismerősével és heteibe került, mire kész lett. 



Madárbarát kert két hektáron. Így kell ezt csinálni :)


LOTTE :) kanapé a kertben


tűzifa


a cseresznye madárodúval és méheknek szánt "köpüvel"


tehénke


kiskecskék :) 


látkép a birtokról: ezt látja majd Zsanett a később épülő új ház ablakából.

És a hetényi lábbelik: :D


az egyik táborozó saruja


Zsanett bocskora :)


Zsanett  bocskora kikandikál a szintén szépséges szoknya alól séta közben :)

És akkor még a harmadik hölgyről is mesélek. Amíg Gábort a kaszálás rejtelmeibe avatták be, addig én egy méhészettel kapcsolatos workshopra jelentkeztem hallgatóságnak. És ez az a pont, ahol töredelmesen bevallom: mindentől rettegek, ami zümmög. Még az se kell, hogy szúrjon. Már egy nagy légy a szobában elég, hogy kirázzon a hideg, egy darázstól pedig képes vagyok a fürdőszobában rostokolni hosszú órákon át és evakuálni magam, amíg valaki meg nem sajnál és ki nem paterolja helyettem a látogatót. Így nem túl valószínű, hogy a méhészi pálya a legmegfelelőbb számomra. Viszont Orsi kisugárzása első pillantásra úgy megfogott, hogy felőlem akár tigrisekkel vagy zombikkal is foglalkozhatna, az se rettentett volna vissza, csak hogy meghallgathassam. 


virágzó szelídgesztenye: erről gyűjtögetnek mostanság a hetényi méhek meg a csörgőfáról


nemezméhecskék: Orsi kisfiának farsangi méhészjelmezéről


egy "keret"


látogató :)


Az emberismeretem pedig nem hagyott cserben: nem sokszor hallani valakit aki ennyi szeretettel képes beszélni munkáról, természetről, a világról amiben él. Eleven, áradó béke folyamában nyakig ülve töltöttük azt az egy, másfél órát amiből nem akaródzott kiszakadni holmi ebédek miatt. 

Orsi három gyermekét neveli Hosszúhetényben, történelem és művelődésszervező szakon végzett. Egy darabig tanított, de a gyerekek mellett valami más, családdal összeegyzetetetőbb munkára vágyott, és akkor jutott eszébe egy gyerekkori élménye: kislányként egy kicsit belelátott egy ismerős méhész munkájába és azóta vonzották őt ezek a rovarok. Felnőtt korában is egy ismerős bácsi sietett a segítségére, aki évekig tanítgatta. Ma már 12 önálló kaptárja van a saját portáján, minden nap megnézi a kaptárak lakóit, számon tartja, milyen állapotban vannak, figyeli a viselkedésüket. Korábban is úgy érezte, hogy harmóniában él a természettel, de amióta a méhekkel él együtt, ez fokozottan így van: a viselkedésükből mindig tudja, mi virágzik, jó vagy rossz idő várható és hogy mikor jön a tél. Egészen különleges élményei is adódtak méhészkedés közben: amikor épp a kaptáraknál dolgozott, egyszer különös zúgást hallott és akkor vette észre: a Zengő előtt "elfeketedett az ég" : egy épp kirajzó méhcsalád repült keresztül felettük, ami különösen intenzív természetközeli élmény volt számára. (Rajtam valószínűleg kitört volna a pánik, Orsi számára csodálatos volt a hang és a látvány is).
Gerald Durrellről írta valaki, hogy attól olyan szerethetőek az írásai, mert az állatokat antropomorf módon mutatja be ami egyszersmind mókássá teszi, és közelebb is hozza őket. Orsi is így mesélt a méheiről, ő maga is párhuzamokat keresve igyekszik megérteni őket: amikor nincs dolguk, éppúgy nyűgösek és ingerlékenyebbek, mint egy unatkozó ember, például. 


én Orsi méhészkalapjában :P



Orsi :)

Persze jópárszor "kapott szúrást" is, de erről is inkább úgy mesél, mint fontos tanulnivalóról vagy vicces kalandról. Amikor oktalanul a kaptár elé ment futástól felhevülve gyomlálni, és aztán a hosszú parasztház számtalan szobáján keresztül kergették meg saját méhei. De lógott szegény Zsanették cseresznyefáján is, az alatta leszakadó ágak miatt csak a kezével kapaszkodva a köpünél, feje körül egy méhrajjal mint Micimackó. 
A kínosabb balesetek és a munkával járó szurkálások dacára persze minderről mosolyogva mesél, nem bagatellizálja a dolgot és őszintén elmondja, első próbálkozásakor még be is lázasodott a csípésektől, mégis, szeretetre érdemesen mutatja be a munkáját. Elmeséli, két fia már gyakran segít neki, például a kirajzó méhcsaládok kaptárba telepítésében. 

Nos, ilyen volt ez a három hölgy, akiknek igazán nem mindennapi élményeket köszönhetek és nem csak az különleges, amit és ahogy tesznek, hanem a személyiségük bűvkörébe kerülni, hallgatni és megismerni őket is remek tanulási lehetőség. 

Még néhány képet mutatok Hosszúhetényből:


a pajta, a lomb és a színes pulcsim


ha valaha Heténybe költöznék, itt szeretnék lakni


vagy itt.


esetleg itt. :)



a harangvirágokban viszont a hosszúhetényi tündérek laknak. :))


2015. június 7., vasárnap

Mítoszok Csatája



A dolog ott kezdődik, hogy ismét hazalátogatott az Amerikában storytellingből doktoráló mesemondó mesterem, Zalka Csenge, és magával hozta a lelkesedését a "Myth-Off", vagyis a Mítoszok Csatája iránt. Magyarországon először rendeztek ilyen estet, és amikor szerveződni kezdett az egész, bevallom elég bizalmatlan voltam iránta: riasztott a "csata" (verseny) szó, meg őszintén szólva a mítosszal kapcsolatban is voltak előítéleteim. Hogy majd itt nem elég, hogy maguk a mesemondók ölre mennek egymással, még ráadásul kötelező lesz a történetekben a patakokban ömlő vér, meg valamiféle durva szexualitás. (Igen, túl sokan olvasnak/néznek körülöttem Trónok harcát. Igen, én az első 3 oldal után leraktam). Lehet ez értékes valami, csak nem nekem való. NAGYON nem.

De teljesen pozitívan csalódtam: mivel hiányoznak a martini részletek, egy-egy mesét, vetített kép nélkül az ember pont annyira képzelhet el véresnek, amit még elvisel. Úgyhogy aki akarta magát kínlasztani vele, az egészen nyugodtan elképzelhette plasztikusan a Csenge által elmondott perzsa mítosz kígyóinak agyevészetét, én a magam részéről sokkal inkább koncentráltam arra, ahogy a történeteket előadták, no meg arra a rengeteg izgalmas kultúrára, amikkel egy-egy mítosz erejéig megismerkedhettünk.

Nagyon jó olyanok előadását hallgatni, akiket ráadásul ismer is az ember. A Mítoszok Csatája hat mesemondóját pedig mind ismertem valamelyest, dolgoztam velük együtt, némelyikük régi barátom. Így, ismerve az előadói stílusukat, személyiségüket, már előre örültem neki, és vártam, hogy milyen jó dolgot hoznak majd ki a témából és szívvel-lélekkel izgultam értük a "kispadon".

Sajnos Hajós Erika történetének épp csak a végét kaptam el, így a ravasz Odinról nem tudok sokat elmondani, bár amit hallottam, az meggyőzőnek tűnt (remélem lesz alkalmam meghallgatni máskor). Viszont Bumberák Maja, a Gárembucka csapat mesemondója és Vejnemöjnen produkciója őszintén ámulatba ejtett. Maját se először hallottam mesélni, de azt most fedeztem fel, hogy mennyire szépen használja a gesztusokat és mennyire kecsesen mozdul a meséhez. Ahogy az ember egy igazi mesemondó asszonyt elképzel: finom és bájos, és az egész lényéhez nagyon-nagyon jól állt a finn történet. Ha nem ismerem, hihettem volna, hogy igazi északi asszony: ebben a szerepben meglepően hasonlított egy korábban általam hallott észt mesemondóra meg egy norvégra is, ők is ilyen finoman és kedvesen adtak elő régesrégi, harcos történeteket is.

A következő párost sem kellett bemutatni nekem: Varga-Fogarasi Szilvia a joruba történetet is a szokott gunyoros módján, rengeteg humorral adta elő. Szilvi az igazi csínytevő kópé, mesélő társa, Nagy Enikő viszont minden népmese királylánya. Enikőt nem tudod nem úgy hallgatni, hogy a mongol mítoszból ne ő legyen a Nap leánya.

A legnagyobb meglepetést viszont Greguss Laci, a Gárembucka másik mesemondója okozta: szerintem olyan történetet elmondani, ami az általános műveltség része és mindenki legalább kétszer tanulta az iskolában, nagyon nagy kihívás. És Laci ezt is fantasztikusan oldotta meg: Hemrész születésének történetét mesélte el, de úgy, hogy Hermész, a görög trickster magán viselte a magyar népmesék furfangos legényének stílusát. (Nem azt mondom, hogy már-már rongyos, fehér, lenvászon ingben és szövött tarisznyával képzeltem el Hermészt, de már-már igen. És nagyon jól állt neki). Laci főleg magyar népmesékkel dolgozik, ennek köszönhetően úgy tudta új köntösbe öltöztetni ezt az általam "unásig" ismert történetet, hogy végig frissnek hatott és vele nevettünk valamennyien a fiatal isten kalandjain.

Csenge pedig Csenge: ahogy ezt már a tavalyi múzeumok éjszakáján is észre vettem Aisha történetében, ugyanígy a Mítoszok Csatáján is mintha inkább moziban ültem volna, és nem egy mesemondó előadáson. Sodró, lendületes történet volt, rengeteg színnel és hanggal, mint egy nagyon-nagyon jó értelemben vett Disney film. (Mondjuk a zene nekem hiányzott, tavaly Petráék igen jók voltak hozzá).

A "verseny" része sem volt olyan életre-halálra harc, amitől megijedtem, inkább egy aranyos poénforrás, mert tényleg nem a mesemondók versenyeztek egymással, hanem a mesehősökre vonatkozóan kapott a közönség egy-egy mókás kérdést. Hogy a szócsatát Odin vagy Vejnemöjnen nyerné-e? például. Vagy hogy a joruba- vagy a mongol isteni családba tartozna-e szívesebben az ember lánya ha választhatna. Ezeken az is elgondolkozhat otthonról, aki az eseményről lemaradt. :) Nem könnyű kérdések!

Összességében egy nagyon különleges kulturális élményt kaptam, történeteket utazással, titkokkal és átkokkal, fényes istenekkel és remek vagy gyarló emberekkel. És kiváló előadókkal.

Szívből gratulálok mindannyiótoknak! :)



(És akik erről előttem már szóltak:


)