Ha valamerre kirándulunk, és megkérdezik a páromtól meg tőlem, hogy honnan jöttünk, mindig kicsit furcsán érzem magam, amikor azt kell mondanunk: Budapestről. Persze, három éve Budapesten élek, de előtte hat és fél évet laktam Szegeden az egyetem miatt, előtte pedig 18 éves koromig Székesfehérváron éltem a szüleimnél. Akkor honnan is jöttem?
Ugyan az nagyon valószínű, hogy ez a Budapestre költözés mostmár végleges, de ezzel együtt is vidékinek, székesfehérvárinak érzem magam a szívem mélyén. Erősen lokálpatrióta vagyok, na. Imádom a helyet, ahol felnőttem, nemcsak a várost, a hanem a környéket, az utcát, a házat, a szüleimet és persze a családi hagyományokat.
Egyébkéntis nagyon jóban vagyok a szüleimmel, de azt hiszem az ünnepek is méginkább erősítik bennem a Székesfehérvárra és a családunkhoz való tartozás érzését.
Itthon lenni mindig szórakoztató, van idő, eszköz és hely egy csomó jópofa dologra, mint például a tojásfestés:
Idén megpróbáltunk ennek a cikknek az alapján lilakáposztával és céklalével tojásokat festeni, de ezek nem fogták be a héjat. A viaszolás miatt hideg festékkel próbálkoztunk, és a tojások héja is elég sötét volt, először erre gyanakodtunk, hogy ez lehetett a baj. Körbekérdeztem az ismerőseim között, mindenki azt mesélte, hogy sikertelen volt a próbálkozása ezekkel a színezőanyagokkal, bár volt, aki órákat, napokat benne hagyta a festékben: másfél nap alatt ugyan kék lett a tojás, de csúnya lett és foltos. Úgyhogy van még mit tökéletesíteni a technikán, akinek esetleg sikerült, az írja meg, hogyan!
Ugyancsak nem jártunk igazán szerencsével az írókázással, mert nehéz volt vele vonalat húzni. Így végül maradt a viaszkréta meg a szokásos tojásfesték.
A mintákat évek óta egy vaskos, cirilbetűs néprajzkönyvből másolom, amit még a szegedi Könyvtári Éjszakán vettem az egyetemi könyvtár selejtezésén, valami egészen minimális összegért. Szegényt senki nem akarta megvenni, mert a gerincén cirilbetűs szöveg van és valószínűleg ki se nyitották. Elolvasni én se tudom, de legalább kinyitottam és kiderült, hogy tele van gyönyörű húsvéti tojások fotóival, így azóta ez is minden évben hozzá tartozik számomra a húsvéthoz, hogy előveszem ezt a könyvet.
A húsvét hétfőhöz az is hozzátartozik, hogy az ember lánya csinosan várja a locsolókat. És miért ne vegye fel az anyukája lánykori blúzát :)
Egy kis segítséggel pedig elkészítettük a hajamból ezt a frizurát is:
Először ezzel próbálkoztunk, de túl nehéznek bizonyult. Így a "fejőlány" frizura helyett lett ez a szalagos, ami lényegesen egyszerűbb. Szalag nem lévén színes fonal is megtette helyette, de a tavaszi mesélésre zöld szalaggal és virágokkal szeretném megcsinálni.
És hogy egy kis vadnövény gasztronómia se maradjon ki a végére: rengeteg volt az ibolya idén. Vágyakozva néztem át a szomszédnéni kertjébe, ahol valóságos virágszőnyeg virul, a saját udvarunkon meg nem volt szívem leszedni azt a néhány szálat, mert egy rendes ibolyaszirup vagy ecet készítésével el is fogyott volna. Szerencsére kiderült, hogy a közeli patakparton is bőven van ibolya, így onnan szereztük be az ibolyás ecetbe valót. Pitypang pedig a mi kertünkben is bőven virít, így a hamis kaprihoz is bőven volt alapanyagunk.
A húsvéti sonka mellé pedig ez a remek saláta készült el, pitypanglevéllel, százszorszéppel, ibolyával, árvacsalánnal és medvehagymával:
Itthon lenni jó! :)
