Egy kis nyár a télben - teknősvédelem Görögországban :)

(jelölt teknősfészkek Zakynthoson, Kovács György fotója 2015.)

Az a fajta ritka őrült vagyok, aki szívesen jár közgyűlésekre, évzáró ülésekre és hasonlókra. Ha terepi program nincs is, azért sok érdekes dologról lehet hallani mindenféle szakmai beszámolókon. 

A Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály évzáró ülésén idén azzal lepték meg az érdeklődőket, hogy hallhattunk egy izgalmas előadást a görögországi teknősvédelemről. Így, alaposan benne járva a decemberben jólesett egy előadás erejéig is a nyári tengerpartra képzelni magunkat. 

Dr. Tóth Balázs a feleségével együtt vett részt a krétai tengeriteknős védő önkéntesek munkájában, az Archelon nevű egyesületnél. 

Összesen 7 tengeriteknős faj létezik, a legnagyobb faj egyedinek súlya egy tonna is lehet. Krétán az álcserepes és a levesteknős él, de egyébként van édesvízi teknősük is. A tengeriteknősök tojásrakásának ideje május-júniusra esik, 25-60 tojást raknak. A frissen kikelt teknősök a vízbe igyekeznek, majd 10-20 év múlva térnek csak vissza a szárazföldre tojást rakni. 

Sajnos számos veszély leselkedik a teknősökre: mivel medúzát is fogyasztanak, előfordul, hogy a nejlonzacskót is annak nézik, ami rászorulhat az állatok fejére. Megsérülhetnek propellerek miatt, beleakadhatnak hálóba, illetve sok helyen beépítik a tojásrakóhelyeket, vagy kutyák, macskák pusztítják el a teknősfészkeket. 

Görögországban a tojásrakásra alkalmas tengerpartokon sok helyen strand van, ahol a kifejlett teknős beleszorulhat a napozóágyakba, illetve a kis teknősökkel előfordul, hogy egyszerűen rossz irányba indulnak: a fényes víztükör helyett a mégfényesebb diszkók és kocsmák felé indulnak el, épp a szárazföld és nem a tenger felé.

(Kovács György fotója, 2015. Zakynthos)

Itt lépnek közbe a teknősvédők: megkeresik a homokban az éjszaka a szárazföldön tojást rakó teknősök nyomát, (ez a traktor nyomaira emlékeztet egyébként) majd megkeresik a fészket. Ha a fészek a hullámzónában van, át is telepítik, ha pedig megfelelő, védett helyen van, akkor fém jelölőkalickákat helyeznek el felette. Utóbbira azért van szükség, mert sajnos nem ritka, hogy a parton kvadokat, motorokat használnak az emberek és jelölés híján egyszerűen keresztülhajtanának a fészkeken. 

Amikor a kisteknősök kikelési ideje közeledik, árnyékoló kerítést is építenek, ez segít a fiatal állatoknak a megfelelő irányt kiválasztani és megvédi őket a part menti épületek megtévesztő, csalogató fényétől.

(Lovranits József fotója, 2014. Retimno) 

Egy fészekből 50 kisteknős is kikelhet, ez nem feltétlenül egyszerre történik: az első teknősök kikelésétől számított körülbelül 10 napig folyamatosan bújhatnak még ki a fészekből. Még így is akad, amelyik ezt követően is a fészekben marad: ezeken a teknősmentők szoktak segíteni. A fészek sikerességét vizsgálandó a 10. napot követően az Archelon munkatársai kiássák a fészket. Megszámolják a sikeresen kikelt tojásokat, felnyitják a záptojásokat és útjukra engedik a homok alatt szorult, "későn kelő" kisteknősöket. Ez ismeretterjesztésre is ad lehetőséget: a szállodákban meghirdetik a fészekkiásás időpontját, és az épp ott nyaraló turisták is megnézhetik, amint az állatok a vízbe evickélnek.

Ha pedig a teknősmentésben aktívan szeretnénk részt venni, erre is van lehetőség, ha önkéntesnek jelentkezünk az Archelonnál .

Akcióban a teknősmentők. Kovács György fotói, 2015., Zakynthos

Dinoszauruszok a könyvbemutatón

Magyarországon eddig egyetlen helyen találtak dinoszaurusz testfosszíliákat: Iharkúton, 15 évvel ez előtt. Mert "dino" lábnyomok Pécs környékén, Komlón is vannak, de kimondottan csontok és fogak mostanáig egyedül Iharkúton kerültek elő. 

Csakhogy ez a történet nem dinoszauruszokkal kezdődik, hanem álmodozó gimnazistákkal. Azt hiszem egész életemben a madarak érdekeltek legjobban, bármilyen formában: legyen szó akár ma élő, akár rég volt fajokról. Így nem meglepő, hogy a gimis paleontológia órákon az egyik madárelőd, az Archaeopteryx volt a kedvencem. És borzasztóan kíváncsi voltam, hogy vajon mióta tudnak énekelni a madarak? Sajnos megfelelő szakmai rálátás híján erre a kérdésre sosem kaptam választ, és  később másfelé sodort az élet, de azóta is rokonszenvezem a paleontológiával. 

(Archaeopteryx)

Így volt ezzel Ősi Attila is, akit gimnazistaként az foglalkoztatott, hogy miért nincsenek dinoszaurusz csontok Magyarországon? Az álmot, hogy mégis megtalálja őket, ő nem adta fel később sem.  Számomra kicsit hasonlít az egész kaland Trója megtalálásához: a legfontosabb az volt, hogy valaki higgyen a létezésében. 

Ősi Attila geológus hallgatóként már tanult arról, hogy milyen földtani rétegekből kerülhetnek elő ilyen ősmaradványok. Szerencséjére az iharkúti bauxitbányában a bányászati tevékenység miatt könnyen hozzáférhetőeknek bizonyultak a későkrétakori rétegek. 

Kezdetben lelkes egyetemisták kezdték el kutatni a területet, itt találták meg az első leletet: egy páncélos dinoszaurusz csigolyatöredékét, (azt ők nem tudják, hogy épp a születésnapomon, április 29-én). :))

Később az ELTE támogatta a kutatócsoportot, azóta igen komoly eredményekkel büszkélkedhetnek: Tizenöt év alatt több tízezer lelet került elő, és még mindig találnak új fajokat. Az eddig meglelt 35 gerinces maradványból 7-8 származik dinoszaurusztól, de találtak krokodil, hal és madárfosszíliákat is. Emellett pollenek, más növényi maradványok és csigák is kerültek elő: a leletek alapján elénk tárul egy teljes, sokszínű élővilág.

Az eddig összegyűlt eredményekből könyvet jelentettek meg a kutatók: A bakonyi dinoszauruszok csodálatos világa címmel, szerzői pedig:  Dr.Ősi Attila, Makádi László, Botfalvai Gábor és Bodor Emese Réka. Az illusztrációkat Pecsics Tibor készítette.

A lelőhely egy árterület, ahol a víz gyűjtötte össze a maradványokat: kis területen sok csontmaradvány található. Valaha sziget lehetett itt, közel a tengerhez, a folyó itt már kezdte lerakni hordalékát.

A könyv egyik szerzője, Bodor Emese kimondottan a terület növényvilágával foglalkozik: legkedvesebb leletei a Magnolia (tulipánfa) magjai. Pár milliméteres magokról van szó, melyeket iszapolás módszerével sikerült megtalálniuk. A magok olyan jó állapotban maradtak meg, hogy a sejtek alakja is látszik, innen felismerhetőek. A 85 millió éves magok tökéletesen hasonlítanak a maiakhoz, ez is igazolja, hogy a növényvilág jóval konzervatívabb az állatvilágnál: a 85 millió évvel ez előtt élt növények hasonlítanak a maihoz, mint például a csavartpálma félék, a páfrányok és a magnoliák.

 De maradtak meg levelek, ágak ősi zárvatermőktől is (diófafélék) és nyitvatermőktől. 

(Magnolia)

Ősi Attila néhány itt előkerült állatfajokról is mesélt:

Egy vízi őshüllő, Mosasaurus faj a Pannoniosaurus: A Mosasaurusok a gyíkok közé tartoznak, a varánuszhoz hasonlóak, nagyjából 15 méteresek lehettek és tengerben éltek. A mi Pannoniosaurusunk viszont kimondottan édesvízi, hiszen folyóvízi élőhelyről került elő. (Mivel több egyedet is megtaláltak, így biztosak lehetnek benne, hogy nem a tengerből idetévedt állatról van szó).

Hungarosaurus: Erről készült a leghitelesebb rajz, mert erről az állatról tudjuk a legtöbbet, sok lelet került elő belőle. (Van olyan "dino" is, aminek csak a fogait találták meg). Ez a nagy testű dinoszaurusz valószínűleg csordákban élt, és amikor megpróbált átkelni a folyón, akkor fulladhatott néhányuk a folyóba, ezek maradványait találták meg a kutatók. 

Egyéb érdekességként a könyv szerzői megemlítették, hogy találtak olyan teknőspáncélt, amin krokodiltól származó harapásnyomok vannak, illetve krokodil harapta krokodil koponyát is.

A kutatást tovább folytatják a 17 hektáros bányaterületen: eddig 550 négyzetméternyi területet tártak fel a kréta kori földrétegből, 5000 négyzetméter még feltárásra vár. Várhatóan további testrészek maradványai kerülhetnek elő, amikből még pontosabb rajzok készülhetnek a valaha itt élt állatokról.

A Természettudományi Múzeumban a kutatás eddigi eredményeiről megtekinthető egy kiállítás, Eltűnt világok címmel, itt megtekinthető a Bakonydraco nevű repülő őshüllő is. Iharkúton pedig nyílt napokat is tartanak. 

A könyvbemutatón kihirdetésre került a Magyar Földtani Társulat által kinevezett év ősmaradványa is: a nummulitesz. 

Magyar Dinoszaurusz Alapítvány honlapja: http://magyardinoszaurusz.hu/a-magyar-dinoszaurusz-alapitvany/

Csicsóka és a ludak - madarásztunk Dinnyésen :)

Habár több mint három éve Budapesten élek, aki rendszeresen követi a blogom, az jól tudja, hogy nem titok: a szívem mindig visszahúz a Dinnyési-fertőre. 

Így aztán nagy örömmel olvastam, hogy a Madártani Egyesület Budapesti Helyi Csoportja éppen Dinnyésre szervez vadlúd lest. 

Szombaton is hatkor kelni persze nem annyira vidám, de legalább egyáltalán nem kivitelezhetetlen, hogy az ember eljusson erre az egészen különleges élőhelyre, a Dinnyési-fertőre. 

Már a vonaton sikerült teljesen véletlenül a kirándulásra igyekvő, csak látásból ismert madarászok mellé ülni. Az egyik idősebb úr nagyon izgalmas madarászkalandokkal szórakoztatott minket, amíg meg nem érkeztünk: arról mesélt, hogy Finnországban egész apácalúd családot etetett egy étterem teraszán, meg arról is hogy hogyan segített Magyarországon sasfészek őrzésben. Én pedig felemlegettem életem első madarásztáborát, amikor avatás jelleggel a fiúk mindenfélével ijesztgettek, például a nádasban lakó farkassal: akiről utóbb kiderült, hogy kölyökfarkas és Zazinak hívják. Egy kutatás kapcsán nevelték a táborban és barátságosan megrágcsálta a gumicsizmánkat. 

A ráhangolódás után annál lelkesebben csatlakoztunk a többiekhez a dinnyési vasútállomáson. Innen a Madárdal Tanösvény megfigyelőtornyába indultunk tovább. A torony tövében süvöltők szóltak, én pedig igyekeztem a szívembe-fülembe vésni a hangjukat: ritkán van módom találkozni ezzel a madárral, mert Magyarországon télen találkozhatunk csak vele. Életemben először a fehérvári Halesz parkban láttam: fantasztikus látvány volt a hófehér parkban a sok, élénk rózsaszín madár.

Egy őszapócsapat is ugrált körülöttünk, egészen közel jöttek és szabad szemmel is alaposan megnézhettük a hosszú farkú, fehér, gombócforma madarakat. Azt hiszem nem véletlenül tartoznak sokunk kedvencei közé: bár nem ritkák, könnyedén találkozhat velük az ember még a Népligetben is, mégis újra és újra megörvendeztetnek bohókás külsejükkel, kedves hangjukkal. Nem lehet elégszer látni őket.

A nádas felett vándorsólyom repült és kis kárókatonák, valahol megszólalt egy csíz is. Tovább sétáltunk a tanösvényen. Egy vörös vércse elég kitartóan üldögélt az úton, hogy mindenki megfigyelhesse spektívvel is, ami külön élmény volt. Az a jókora tengelic csapat viszont sokkal nyugtalanabb volt, ami az úton előttünk röpdösött: azért így is volt alkalmunk kézi távcsövön át gyönyörködni a rengeteg apró madárban, amik a magokat szedegették.

Bár sok madarat láttunk, a ludak csak nem akartak előkerülni, de a séta végére, egy lovardánál járva ők is megjelentek felettünk. Nyári ludak és lilikek csapatai húztak el a kirándulók felett, a nap rásütött a lilikek szép, fehér hókájára, messzire hangzott névadó kiáltásuk: lill-lik!.

Még javában a ludakban gyönyörködtünk, amikor valami különös nyomást éreztem a fejem búbján: a többiek meg mind elkezdtek nevetni körülöttem és hirtelen nem értettem mi is történt: de aztán a szelíd csóka, ami a kapucnimon landolt, tovább libbent a többiek felé. Hamar kiderült, hogy egy nagyon barátkozó kedvű madárról van szó, rövidesen mindenki igyekezett a vállára csalogatni némi almával vagy sajttal. Nem állítom, hogy nem volt megvesztegethető.
Így ismerkedtünk meg a csókával, akiről kiderült, Csicsókának hívják, és akit a DINPI egyik munkatársa, Fenyvesi László nevelt fel.

Egészen a vasútig kísért bennünket, amikor pedig látta, hogy a csapat felszáll a vonatra és már nem foglalkozunk tovább vele, egy arra járó nő biciklijének csomagtartójára kapaszkodott és visszavitette magát a faluba. Még soká néztem magamban mulatva a kis potyautas után, amíg el nem tűnt a szemem elől.

Kincses László és Csicsóka :)

"- Ekkora sajttal úgyse tud elrepülni!" - hangzott el, abban a pillanatban, amikor Csicsóka kikapta az egyik hölgy kezéből a sajtdarabot és nehézkesen bár, de jusztis elrepült vele... 

Mesetábor Százhalombattán, tapasztalatcsere :)

Van egy kedves mesemondó ismerősöm, Kovács Marianna, a százhalombattai horvát-magyar könyvtáros. :) Már régesrég evett a kíváncsiság, amióta tudok a battai mesetáborokról, hogy milyen is lehet és hogy zajlik. 

Néhány éve én magam is táboroztattam gyerekeket a Wekerlei Kultúrházban, ami nagyon meghatározó és pozitív élményem volt nekem. Nagyon kedvelem az alsó tagozatos korosztályt, és minden évben elhatározom, hogy megint tartok tábort 8-10 éveseknek, de sajnos mindig kimarad valamiért. De talán jövőre! Madarász- és mesetáborban gondolkozom budapesti alsós gyerekeknek. 

No épp ezért kértem meg Mariannát, hogy elmehessek "hospitálni" a Hamvas Béla Városi Könyvár gyerektáborába. Sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt csak egy fél napot sikerült megnéznem náluk (és egy kicsit én is meséltem a gyerekeknek), de az nagyon izgalmas volt. Érdekes volt látni, hogy Marianna, és a két kolléganője, Ági és Éva, hogyan alakítják a tábor szabályait, hogyan építenek fel egy napot és milyen sokféle programot találnak ki a gyerekeknek. 

(az egyik lányzó baglyos pólója :)) persze a mesémben ő szerepelt bagolyként)

A battai táborban például minden nap van élőszavas mesemondás, Marianna elmondja az adott tábor "saját meséjét": egy olyan népmesét, amit minden nap meghallgatnak a gyerekek, a végén papírszínházban ők maguk adhatják elő általuk rajzolt bábokkal. De érkeznek (hozzám hasonlóan) vendég mesemondók is. Emellett Évával felderíthették a gyerekkönyvtár minden zugát egy nyomozós játékban, kézműves foglalkozáson színes poháralátéteket készítettek, hogy jobban otthonérezzék magukat és praktikusan megismerjék a saját poharukat, Ági pedig népi játékokat, táncokat és dalokat is tanított nekik. Azok a gyerekek, akik ismerték a dalokat, szívesen segítettek is a társaiknak megtanulni. Egy "veterán" mesetáborozó pedig saját maga is mesél majd a jelenleg is tartó tábor folyamán a kisebbeknek. :)

Nagyon szépen köszönöm az élményt Mariannának és csapatának, rettentő érdekes volt belelátni egy kicsit a munkájukba, remélem jövőre én is részt tudok venni a teljes héten és/vagy sikerül végre saját tábort szerveznem. :)

Permakultúra, tábor, Hosszúhetény, csajos - beszámoló :)

Ez előtt három, vagy négy évvel történhetett, amikor egy kedves, de sajnos ritkán látott barátném épp Kétvölgyben dolgozott egy később megalapítandó permakultúrás közösség majdani területén. Mivel Zsófim az a fajta ritka madár (barátnő), akivel épp olyan jó beszélgetni, mintha egy izgalmas könyvet olvasna az ember, természetesen az Őrségbe is követtem és életemben először önnkénteskedtem egy permakultúrás kertben: mulcsoztunk, erdei avarral. (És begyűjtöttünk egy csomó kullancsot). 

Nem sokkal később pedig megismertem a vőlegényemet, akit egészen fellelkesített a biokertészkedés, permakultúra és a barátaik, olyannyira, hogy ma már több "permatábort" végigcsinált mint én magam, szervezett, könyvet fordít a témában és persze kertet művel(ünk). :P :) No így vigyázzon az ember, hogy miket beszél az első randikon a párjának és mivel ihleti meg. :D 

Különböző közbejövő betegségek miatt én csak a két, a párom által szervezett táborban tudtam eddig részt venni, amik itt, a saját kertünkben voltak Rákosligeten, olyan "nagyot és igazit", amit távoli falvakban szerveznek, most volt szerencsém először megnézni. 

A kép, ami fogadott: egy tucat ember a faluszéli táborban a mezőn, oldalt, a magas fűben pedig három tejfelszőke gyermekecske csücsült, (a legkisebb, Frida mindössze 20 hónapos, a két nagyobb talán hatéves lehetett), és hatalmas kifliket ettek magában. 

Mit ad isten az ismerkedős játékban épp az anyukájukkal kerültem párba: Katka cseh, a férje magyar, és azért jött a táborba, hogy kaszálni tanuljon. Emellett rettentő szimpatikusak mindannyian, a későbbiekben azt is végigvigyoroghattam, ahogy az apuka a három gyermekét "Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk" -re tanította és a 20 hónapos csöppség hangosan röhincsélt minden "csüccs"-re. 

Íme a tábor szerkezete:

Beígértem a címben a "csajos" jelzőt: ezt leginkább annak köszönheti a tábor és a poszt, hogy rettentően lelkesített a táborban lebonyolított ruhacsere. Szűkebb baráti körben rendszeresen cserélgetünk ruhákat a lányokkal, de ilyen központi nagy csereberén most nyílt először lehetőségem részt venni, amitől határtalanul boldog voltam. Úgyhogy ezúton is örök hála a meseszép, fodros, barna szoknya és a két spagettipántos barna kánikulafelső hozójának, (meg persze a cserebere szervezőjének). Még férfiruhacserére is volt lehetőség, bár a választék sokkal szerényebb volt, legközelebb érdemes lenne jobban bátorítani a legényeket, mert amúgy szuper az ötlet, Gábort is lelkesítette a lehetőség. 

Nos, itt libegnek-lobognak a cuccok a szőlő mögött, akinek megtetszett valami, csak leakasztotta és a helyére tette a sajátját:

És ami a történéseket illeti:

Volt néhány fix eőadás a meghívott előadókkal, az el nem nevezett "workshopok" -at pedig a táborlakók tartották meg. Ott a helyszínen lehetett jelentkezni, ha szerettél volna egy- másfél órás foglalkozást tartani a többieknek, amihez kaptál helyszínt és idősávot. Azután lehetett jelentkezni hallgatóságnak, de akár azt is megtehette az ember, hogy méhecske módjára virágról virágra szálldos, azaz mindenbe belehallgat egy kicsit, ahogy ezt a dolog szervezője, Vitka olyan találóan megjegyezte. (Mellesleg Vitka volt az is, aki olyan remekül és gördülékenyen beosztotta az embereket és meglepően rövid idő alatt összerakta a programot - le a kalappal). 

Volt szó mindenféle komoly, az egyetemről is ismerős niche elméletekről, szukcesszióról, metszésről és fák magról ültetéséről faiskolából való vásárlás helyett. Erről Gábor valószínűleg bővebben ír majd mint én. Én végül három workshopot emelnék ki, amik számomra meghatározó élmények voltak: mit ad isten, mindháromnak háziasszonya volt. :) Szóval három nő következik, akiktől bőven van mit tanulni mert fantasztikusak, harmóniában élnek a természettel és szemmel láthatólag nagyon a helyükön vannak a világban. Bia, Zsanett és Orsi. :) 

Németh Ibolyával, azaz BioBiával valójában nem ez volt az első találkozásom, sőt, aligha az utolsó mert jövőhéten pedig épp nála táborozunk majd Cserkúton ehető vadnövényes receptek tanulása céljából. De amikor meghallottam, hogy jön az "Ökocsali" és lehet jelentkezni segíteni vacsoraelőkészítésben, már lendült is a kezem hogy azt éééén vállalom, naná. 

Ámuljatok a képeken, mindjárt megértitek a lelkesedésem, aztán mesélek:

a pohárkrémekben már nem tudom mi volt, de annyi biztos, hogy borágó és papsajtmályva és sásliliom virágokkal díszítettük őket. a szendvicseken körömvirág, ligetszépe és ökörfakkóró pompázik.

a zöld: cukorborsókrém. a lila: fokhagymás céklakrém. a fehér kence: krumplikrém porcsinnal

Gábor épp egy yukka virágját tölti cukkinikrémmel. Igen, ehető, tanúsíthatom: mindenestül befalatoztam egy ilyen virágot, Darvasi László megirigyelhetné a hosszúhetényi táborozókat. 

Azt hiszem mostmár sejtitek a dolog nagyszerűségét. Bia helyi termékekből és a Pécs környéki erdőkben termő vadnövényekből, meg a saját kertjében termő dolgokból készíti ezeket a látványos és egészséges finomságokat, lehet hozzá járni tanulni, táborozni, osztálykirándulni, de "büfét" is lehet rendelni. Gáborral persze összekacsintottunk a lakoma végeztével, nem kérdés, hogy nálunk mi lesz az esküvői menü ha odáig jutunk, és hogy honnan rendeljük majd. 

Biáról egyelőre ennyit, ajánlom a Pajta Porta oldalát és jövőhéten az ehető vadnövényes tábor után mégtöbbet mesélek majd róla. 

Következzék a második workshop háziasszonya: Zsanett, aki Hosszúheténybe költözött a férjével és két kislányával, és most két hektárnyi területen gazdálkodik. (Főleg ő maga, bár a férje és ismerősök segítik, amikor ráérnek). Az ő workshopja igazából birtoklátogatás volt, amikor elmentünk hozzájuk és bebarangoltuk a birodalmát. Nyíratlan, hosszú gyepben gázoltunk, ami telsiteli volt gyógynövényekkel: mivel gyűjtik a növényeket, és a tyúkok a fűmagot eszik, ezért nem nyírják rövidre a füvet. A birtokon kis tó is van, öreg cseresznyefák, egy jurta (mellette persze egy lakóház is) és számos állat: kecskék, tyúk a csibéivel, két birka és egy tehénke. Meg két jókora lelkes kutya: a Duna meg a Száva. A birtok végében, a kerítés túloldalán erdő kezdődik, ahonnan egész ottlétünk alatt áthallatszott a sárgarigó dala.

a mongol jurta belülről

 A két mezítlábas lányzó pedig láthatóan belakja a két hektárnyi vadont, szeretgetik a csibéket, bicikliznek, egyensúlyoznak a mindenféle limlomok szélén... Nem hogy itt lakni, de itt nyaralni is csudajó lenne gyerekként, erre jutottam. Hát még, amikor Zsanett megkínált és telitömhettük magunkat germensdorfi cseresznyével. 

ez isteni volt. :) Ugyanis összetalálkoztunk Zsanett  holland, művész párjával, aki épp cseresznyét szedett. 

Zsanett meg a lánya :)

Zsanett maga pedig leginkább a Váratlan Utazás vagy valamelyik Austen regény egy kedves alakjára emlékeztet, ahogy hosszú szoknyában, szépséges bocskorával gázolt a nyíratlan fűben, derűsen és némi öniróniával beszélve a birtokon folyó gazdálkodásról. Például arról a jókora boglyáról, amit ketten raktak egy ismerősével és heteibe került, mire kész lett. 

Madárbarát kert két hektáron. Így kell ezt csinálni :)

LOTTE :) kanapé a kertben

tűzifa

a cseresznye madárodúval és méheknek szánt "köpüvel"

tehénke

kiskecskék :) 

látkép a birtokról: ezt látja majd Zsanett a később épülő új ház ablakából.

És a hetényi lábbelik: :D

az egyik táborozó saruja

Zsanett bocskora :)

Zsanett  bocskora kikandikál a szintén szépséges szoknya alól séta közben :)

És akkor még a harmadik hölgyről is mesélek. Amíg Gábort a kaszálás rejtelmeibe avatták be, addig én egy méhészettel kapcsolatos workshopra jelentkeztem hallgatóságnak. És ez az a pont, ahol töredelmesen bevallom: mindentől rettegek, ami zümmög. Még az se kell, hogy szúrjon. Már egy nagy légy a szobában elég, hogy kirázzon a hideg, egy darázstól pedig képes vagyok a fürdőszobában rostokolni hosszú órákon át és evakuálni magam, amíg valaki meg nem sajnál és ki nem paterolja helyettem a látogatót. Így nem túl valószínű, hogy a méhészi pálya a legmegfelelőbb számomra. Viszont Orsi kisugárzása első pillantásra úgy megfogott, hogy felőlem akár tigrisekkel vagy zombikkal is foglalkozhatna, az se rettentett volna vissza, csak hogy meghallgathassam. 

virágzó szelídgesztenye: erről gyűjtögetnek mostanság a hetényi méhek meg a csörgőfáról

nemezméhecskék: Orsi kisfiának farsangi méhészjelmezéről

egy "keret"

látogató :)

Az emberismeretem pedig nem hagyott cserben: nem sokszor hallani valakit aki ennyi szeretettel képes beszélni munkáról, természetről, a világról amiben él. Eleven, áradó béke folyamában nyakig ülve töltöttük azt az egy, másfél órát amiből nem akaródzott kiszakadni holmi ebédek miatt. 

Orsi három gyermekét neveli Hosszúhetényben, történelem és művelődésszervező szakon végzett. Egy darabig tanított, de a gyerekek mellett valami más, családdal összeegyzetetetőbb munkára vágyott, és akkor jutott eszébe egy gyerekkori élménye: kislányként egy kicsit belelátott egy ismerős méhész munkájába és azóta vonzották őt ezek a rovarok. Felnőtt korában is egy ismerős bácsi sietett a segítségére, aki évekig tanítgatta. Ma már 12 önálló kaptárja van a saját portáján, minden nap megnézi a kaptárak lakóit, számon tartja, milyen állapotban vannak, figyeli a viselkedésüket. Korábban is úgy érezte, hogy harmóniában él a természettel, de amióta a méhekkel él együtt, ez fokozottan így van: a viselkedésükből mindig tudja, mi virágzik, jó vagy rossz idő várható és hogy mikor jön a tél. Egészen különleges élményei is adódtak méhészkedés közben: amikor épp a kaptáraknál dolgozott, egyszer különös zúgást hallott és akkor vette észre: a Zengő előtt "elfeketedett az ég" : egy épp kirajzó méhcsalád repült keresztül felettük, ami különösen intenzív természetközeli élmény volt számára. (Rajtam valószínűleg kitört volna a pánik, Orsi számára csodálatos volt a hang és a látvány is).

Gerald Durrellről írta valaki, hogy attól olyan szerethetőek az írásai, mert az állatokat antropomorf módon mutatja be ami egyszersmind mókássá teszi, és közelebb is hozza őket. Orsi is így mesélt a méheiről, ő maga is párhuzamokat keresve igyekszik megérteni őket: amikor nincs dolguk, éppúgy nyűgösek és ingerlékenyebbek, mint egy unatkozó ember, például. 

én Orsi méhészkalapjában :P

Orsi :)

Persze jópárszor "kapott szúrást" is, de erről is inkább úgy mesél, mint fontos tanulnivalóról vagy vicces kalandról. Amikor oktalanul a kaptár elé ment futástól felhevülve gyomlálni, és aztán a hosszú parasztház számtalan szobáján keresztül kergették meg saját méhei. De lógott szegény Zsanették cseresznyefáján is, az alatta leszakadó ágak miatt csak a kezével kapaszkodva a köpünél, feje körül egy méhrajjal mint Micimackó. 

A kínosabb balesetek és a munkával járó szurkálások dacára persze minderről mosolyogva mesél, nem bagatellizálja a dolgot és őszintén elmondja, első próbálkozásakor még be is lázasodott a csípésektől, mégis, szeretetre érdemesen mutatja be a munkáját. Elmeséli, két fia már gyakran segít neki, például a kirajzó méhcsaládok kaptárba telepítésében. 

Nos, ilyen volt ez a három hölgy, akiknek igazán nem mindennapi élményeket köszönhetek és nem csak az különleges, amit és ahogy tesznek, hanem a személyiségük bűvkörébe kerülni, hallgatni és megismerni őket is remek tanulási lehetőség. 

Még néhány képet mutatok Hosszúhetényből:

a pajta, a lomb és a színes pulcsim

ha valaha Heténybe költöznék, itt szeretnék lakni

vagy itt.

esetleg itt. :)

a harangvirágokban viszont a hosszúhetényi tündérek laknak. :))