Látomás - régi írásom :)

Még gimnáziumban született írásom. :)

Látomás

Alattomos, csípős hideg van, és sűrű köd gomolyog mindenfelé. Aki ilyenkor kilép a házából, bizony számoljon vele, hogy ebben a goromba fehérségben alaposan eltévedhet, és gazdagabb lehet valami ronda hideglelős nyavalyával is. No ilyen csúf időben járnak riogatni a jó népet a lidércek, boszorkányok és más gonosz szerzetek: csak beleugranak a gyanútlan áldozat nyakába, az meg futhat velük a pokolig. Vagy ha mégsem akadna össze velük a boldogtalan járókelő, akkor meg úgyis minden fára rémeket képzel, magamagának szerezve a bajt: A hirtelen előtűnő bokrok, földkupacok, különös alakú tuskók megannyi fenyegető ellenségnek tűnnek és a szerencsétlen dadogóssá rémül, mire hazaér. Ebben az ítéletidőben a tisztességes ember épp csak kipillant az ablakon, aztán azt mondja, hogy:

- Pfuj!- és megint a fülére húzza a kockás takaróját.

A melegebb szívű háziasszony azért résnyire kinyitja az ajtót, mi előtt visszabújik a paplan alá, hogy kedvenc macskáját vagy kutyáját beinvitálja, aki bizonnyal kap is a lehetőségen. Égen-földön senki nem jár most a barátságtalan világban. Erdőn, mezőn vackaikra húzódnak a vadak, a manók. Elhallgat a tündérek dala, szaladnak azok is visszabújni a barlangjaikba. A kihalt tisztásokon csak a barátságtalan hideg marad, nincs többé senki, aki a vakmerő utazót segítené. Mindenki egyre csak a Napot várja, de az soká késlekedik.

A rideg, késő őszi Hajnal az egyeduralkodó, elégedetten néz körbe a tájon. A dermesztő hidegben riadtan hallgat ember és természet, csak a néma fohászok szállnak az égbe (ha ugyan feljutnak). De jaj! Valakinek mégis van mersze háborgatni a birodalma csendjét: egy tizenéves lány az. Cipője néha csosszan az út színes kavicsain, egyetlen fekete folt, egyetlen hang a néma fehérségben. Igen, valami járda-félén megy, az út mentén, a ködön át pedig magas épületek elmosódó, girbe-gurba körvonala látszik és megannyi, színes lámpa bizonytalan fénye. Messziről, a házakon túlról vízcsobogás hallatszik. Miféle város ez? Emberek világa-e, vagy más lények lakják? Bár a Hajnalnak tulajdonképpen mindegy: akár így, akár úgy, mindjárt jönnek a boszorkák, és a betolakodót halálra rémítik. Egy csúf lúdvérc talán máris szorosan a háta mögött jár.

Hanem törődik is a lány a körülötte ólálkodó tisztátalan népséggel! Hosszú köpenyét szorosan összefogja és mélyen az arcába húzza a csuklyáját, de még a lépteit sem szaporázza meg, ha egy torzkép eléje ugrik. Pedig azok aztán igyekeznek kitenni magukért, de végül egyhamar elunják és könnyebb préda után néznek, mert a lány mintha nem is látná őket:

Gondolataiba mélyed, és megy-megy tovább, most már teljesen egyedül, talán maga sem tudja, merre.

Démonvadászat és tündérkör

Idén nyáron hazalátogatott Amerikából a mesemondó mesterem, Zalka Csenge Virág. Ez már önnmagában is elég örömre adna okot, hiszen nagyon kedves barátnőmről van szó. De újra hallhattam mesélni is, sőt, Kulcs a mesemondáshoz címmel mesemondó workshopot is tartott. 

Az Aisha, a Démonvadász című mesemondó premierre a MagNet közösségi házban került sor, a múzeumok éjszakáján. Segítettem kiosztani a dalok szövegeit, kezdetben még az üres székekre is tettem néhányat, de aztán percek alatt telt ház lett a teremben: volt egy kis de ja vum az évekkel ez előtti Szabó Magda író-olvasótalálkozót illetően, ahol órákkal korábban be kellett vennem magam a könyvtárba, hogy a második sorban kaphassak helyet. No most is ilyesmi történt: mondjuk most fél órával korábban érkeztem, majd boldogan becsüccsentem az első sorba. És abszolút érdemes volt! 

Voltak kételyeim afelől, hogy akár felnőtt közönség is képes mindenféle mozgás nélkül, teljes órás mesét végigülni egy teremben, főleg, ha komoly történetről van szó és nem puffognak folyton bereczi poénok. Az aggodalmam alaptalannak bizonyult: a már-már fantasyt vagy Disney filmet idéző, vagány, különleges hangulatú történet maximálisan lekötötte a közönséget. Inkább úgy éreztem, mintha filmet néznék, holott nem volt hozzá kép. Körmendy Petrának és csapatának zenéje, dalai is ráerősítettek erre az érzésre, és egy-egy kaland végén bőségesen elegendőek voltak pihenésképpen. Külön örültem, hogy egy szintén meséléssel foglalkozni készülő barátném is ott ült a közönség soraiban és ő is részese lehetett ennek az élménynek. Mindketten kíváncsian vártuk Csenge két héttel későbbi workshopját.

Sőt, annyira vártam a workshopot, hogy folyton azzal rémálmodtam, hogy elkésem, eltévedek Budapesten vagy bármi más szörnyűség történik és mégse jutok el. Kis híján valóban ez történt (pedig ha az ember a rémálmokat elmeséli, állítólag nem fognak megtörténni :P) mert a MÁV úgy döntött, nem indítja el a vonatot, amire felültem. Végül a fél órával korábban érkezés helyett fél órás késéssel futottam be... Szerencsére a bemutatkozókörön kívül másról nem maradtam le (bár meg kell mondjam, erről sem szeretek lemaradni), azért a résztvevők jórészét ismertem: különböző irányvonalat képviselő, gyakorló mesemondók és más érdeklődők gyűltek össze. Jöttek olyanok, akiket a Hagyományok Háza indított el az útjukon, jöttek a Holnemvolt Fesztivál szervezői, meg sok kedves barátnőm is. Kaptunk jónéhány hasznos tippet a mesék tárolását, keresését, színpadi emlékeztetőfüzetke elegáns használatát illetően, majd a magunkkal hozott vagy a helyszínen kapott mesékkel is foglalkoztunk. Csináltunk egy csomó izgalmas gyakorlatot, melyek során egymással folyton cserélődő párokban a meséinkről beszélgettünk: együtt gondolkodva számos részlettel gazdagítva a későbbi előadásainkat. 

Csenge azóta visszarepült Amerikába és már az arizónai mesemondó konferencián van, nekünk hagyott egy csomó lelkesítő gondolatot és egy kis internetes meseműhelyt a workshop résztvevői számára. A párommal pedig úgy döntöttünk, hogy a kertünket is szeretnénk mesékkel életre kelteni. Néhány kedves barátunkkal azóta is havonta mesélünk egymásnak, immáron nevünk is van, Fairy Ring mesekör néven önképzőkörözünk, mesélünk. A nevet azért választottam, mert egy tündérkörben mindig történik valami különös: különleges tér, a kertünket is ilyennek szeretnénk. Tábortüzet gyújtunk, és azt meséljük körbe: ha a többiek hazamentek, és csak kilátogatunk a kertbe, a tűzrakónál meg-megállva érzem az ott elmondott mesék hangulatát. :)

A későbbiekben tervezünk nyilvános rendezvényeket is, például októberben a Madártani Egyesület számára tartott felnőtt mesemondó estemen már az egyik Fairy Ring mesekörös lány működik velem együtt, aki majd dalokkal egészíti ki a műsorom.

egy kis ír leprikón :)

a párom így ír a Fairy Ring mesekör első találkozójáról: kerti mesék

a démonvadászatról bővebben: Csenge beszámolója

A kertben nemcsak meséltünk, hanem ilyen szép kézműves munkák is készültek :) batikolás

az ihletet adó vers:

Durrell és Sissi nyomában - Korfu

"– De hogy kerültek skorpiók az asztalra, drágám?
– Az a nyavalyás kölyök… ebben a házban minden gyufaskatulya életveszélyes!"

142. oldal

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

A számomra legfontosabb ok, amiért meglátogattuk a szigetet, hogy valaha itt élt az egyik legkedvesebb íróm, Gerald Durrell a családjával. Így nem fogadtam kitörő örömmel, amikor az idegenvezető rögtön az első napon azt mondta, hogy amit mi kinéztünk, hogy "Durrell villa", ott valójában Gerald soha nem lakott, hanem a bátyjáé, a szintén író Larryé volt, az eperpiros villát pedig már lebontátták. 

Azért elindultunk mégis felkutatni az eperpirosat, gondolván, hogy ha már nem láthatjuk az épületet magát, legalább a helyet lássuk, ahol Gerry élt. Közben ijedtemben segítséget kértem: ki mástól, mint a moly.hu -s barátaimtól és a páromtól. Már az autóban ültünk, amikor megírtam a segélykérő üzenetem, szinte azonnal érkeztek is a válaszok, linkek, üzenetek. :)

Hasznos tanácsok annak, aki Korfura érkezve az egyik kedvenc íróm, Gerald Durrell nyomába szeretne eredni és látni szeretné valamelyik villát, amit a Durrell család valaha lakott: 

Korfun négy villát bérelt a família, ebből három még áll.  A "Nárcszissárga Villa", vagyis a velencei stílusú Villa Anemmoyani a gouviai öböl mellett, Sotiriostissában van, 4 km-re északra Korfu várostól. Kalamiban van egy fehér, itt @whydobozék jártak. Való igaz, hogy a szintén író Larry Durrell bérelte a feleségével, de korábban a teljes család, így Gerald is itt lakott. A Hófehér Villa már nincs meg, lebontották.

Az Eperpiros Villa, més néven Villa Agazini, a Peramából Benitzába vezető út mentén megvan, csak alaposan át lett építve. Szóval az eperpiros villa bár átépítve, de bizony ott áll a helyén! 

Utcanevet persze nem találtunk hozzá, de @dr_watson kiderítette, hogy az Aegil hotel feletti dombon van, Peramaban. A hotel tábláját viszonylag könnyű kiszúrni a kocsi ablakából, mert az út mindkét oldalán van belőle. Itt el is akadt a dolog, apu ezen a ponton fel akarta adni, hogy pontosan úgyse lesz meg, de egy végső, kétségbeesett kísérletet még tettünk, és megkérdeztük a hotel portáján. Az Aegil hotel portásnője pedig mosolyogva húzott elő egy régi fotót, amin az édesapja és Gerald Durrell feszítettek egymás mellett :) Azt is elárulta, hogy melyik úton kell továbbmenni a házhoz: a hotel mellett keskeny, köves út kezdődik, azon kell felbaktatni ameddig az út tart. 

És akkor végre megérkeztünk... 

A villa kicsi volt és négyszögletes; piros képű elszántsággal állt kis kertjében,zsaluit a nap finom krémzöldre fakította,helyenkint repedezett és felhólyagzott rajtuk a festék. A magas fuksziasövénnyel kertben bonyolult mértani ábrákat alkottak a virágágyak,melyeket sima, fehér kövek szegélyeztek. A fehér kavicsos ösvények, alig szélesebbek egy gereblyenyomnál, buzgón tekeregtek az ágyasok körül,melyek nem voltak nagyobbak egy-egy jókora szalmakalapnál, és csillagot, félholdat, háromszöget és kört formáztak,mind telis-tele elvadult virágok kusza szövevényével.

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

Itt állok a kapujában!

És ez a ház környéke, amit Gerry is láthatott: kilátás a ház mögül (itt sikerült hosszabban elüldögélni és magam elé idézni a kis Gerryt)

és az Aegil hotelhez tartozó étterem teraszáról:

további haszons információk a házakról angolul és az alábbi kép forrása itt

a Durrell család a sárga villában :)

– Itt Korfun – mondta Theodore, és szeme ragyogott a büszkeségtől – minden megtörténhetik.

137. oldal, A teknősbékadombok

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták 

Még egy érdekes, híres személy talált itt békére a szigeten: Sissi, a királyné. Ő a kedvenc görög hőse, Akhilleusz nevére keresztelte el az itt építtetett palotáját, ide menekült, amikor elege volt az udvari intrikákból. 

Az Achilleon palota. Lawrence Durrell szerint rémes giccs, nekem a szobrok némelyikének kivételével tetszett. 

A kertben ott áll a királyné kádja is: hiszen abban az időben ő még nem fürödhetett a tengerben: minden reggel ide hozták neki a friss tengervizet. 

A palotában a királyné néhány ékszerének másolatát is kiállították. Ti melyiket hordanátok? :)

Bár sajnos komoly túrát nem sikerült tennünk a környéken, mégis észlelhető volt a fantasztikus állat - és növényvilág. A turistaövezet szélét alig hagytuk el, fantasztikus olajfa ligetek következtek: kardoslepkéből például nálunk is akad jópár, de közel se ennyi mint Korfun!

ez a kis gyomnövény is él nálunk, de soha nem ekkora! a máskor fél centis virág itt a duplájára nőtt. 

erre a különös hüllőre Sissi kastélyának parkjában bukkantam: 

hardun agáma (Laudakia (Stellagama) stellio)

Gekkót, bár azt hiszem láttunk este átszaladni a teraszon, de sajnos nem sikerült lefényképezni. Annál több volt viszont a mindenféle színes gyík: zöld és kénsárga volt az egyik, olyan élénk színekkel, mint egy műanyagfigura. A másik feje kék volt, zöld a háta és piros a hasa. Ez pedig, ami olyan rendesen pózolgatott nekünk, csíkos: 

a balkáni zöldgyík fiatal példánya. Ilyenkor látszik, miért kapta a trilineata fajnevet a zöld és kénsárga a kifejlett példány volt, ahogy ezeket később a Kétéltű és Hüllővédelmi Szakosztály egy munkatársától megtudtam :)

Amit nem sikerült lefényképezni: fekete éleshátúgyík, érdemes megnézni, állítólag Korfun gyakori és nagyon szép: http://www.euroherp.com/species/Algyroides_nigropunctatus/3/

Persze rengeteg kabócát is hallottunk, néhányat láttunk is. Lefotózni viszont csak ezt a szegény félszárnyú jószágot sikerült, de legalább meg tudom nektek mutatni, milyen is közelről:

Ez egy fecskefarkú lepke, nálunk sajnos megritkult, de azért még látni. Kicsit hasonlít a kardosra, de más a mintázata: anyukám szerint olyan, mint egy japán festmény. 

ez valami jószágnak a lárvabőre, kabócára tippelek: 

ez pedig egy helyi néni :) A turistás részeket alig fél utcányira magunk mögött hagyva ilyen idős hölgyekkel, meg tiszteletre méltó ortodox papokkal lehet összefutni. :) Szóval nem csak a képeslapokon léteznek, hanem egészen igaziak. 

Az utazás arra is jó volt, hogy apa még Korfun letöltötte az olvasójára a Családom és egyéb állatfajtákat, anya pedig itthon kezdett bele, szóval terjesztem az őrületet. :) Jelentem, én peidg három könyvet is elolvastam a nyaralás alatt: Jacqueline Wilson: Midnight című könyvét nyelvgyakolásnak szántam, angolul olvastam el és sikerrel! A történet sajnos nekem felejthető volt, a csábító borítója ellenére egyáltalán nincsenek benne tündérek, csak beszélnek róla. :( A népek meséi sorozatból a Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a viziszörny című, indián meséket tartalmazó könyvet olvastam, ami bár a helyhez és a hangulatához nem illett igazán, de maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, jó kis mesék vannak benne! A "fő fogás" viszont a @dRen által kölcsönadott Lucy Maud Montgomery: A kék kastély volt, mert minden nyaraláshoz kell egy Montgomery, erre jöttem rá. :) 

Végezetül köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzájárult valamivel az utazáshoz: a szüleimnek, akik magukkal vittek (mindenképpen!!), a molyoknak és a páromnak, akik kinyomozták az eperpiros villa helyét, létezését, és annak a régi-régi lakótársamnak, aki 2005 karácsonyára az Istenek kertje című könyvvel megajándékozott, megismertetve velem Gerald Durrellt és Korfut. :)

"De a rá váró gyönyörűségek - "a dicsőség, ami Göröghon volt, és a pompa, ami Róma" -, a kortalan Nílus, a Riviéra ragyogása, mecset, palota és minaret ellenére is jól tudta, hogy a világon nincs olyan hely vagy otthon, ami felérne a Kék Kastély varázslatával."

Lucy Maud Montgomery: A kék kastély