„Tündérországban pedig sok minden más is van a manók,
törpék, banyák és trollok, óriások és sárkányok mellett: ott van a tenger, a
Nap, a Hold, az ég és a föld, és minden dolog, ami ezekben lakozik: fa és
madár, víz és kő, bor és kenyér, és mi magunk, halandó emberek is."
Tolkien
Már megint tartozom egy vallomással. Nem voltam Tolkien rajongó kora gyermekkoromtól kezdve. Bár nekem is felolvasták A babót kislányként, és a kötelező kamasz kori Tolkien olvasás is megvolt 14-16 éves korom körül. De nem kezdtem el quenyául tanulni, nem álmodtam magam tündének és nem szerettem bele Faramirba sem. Talán azért is történt mindez, mert 14 évesen kezdtem a középiskolámat, ami a maga természettudományi tagozatával nekem önmagában egy varázslatos világ volt, a terepgyakorlattal, barlangászással és egy hús-vér Aragornnal nem vette fel a versenyt Középfölde. ;P De szerettem a könyvet, a magamnál hordott kis jegyzetfüzetemben szerepel is belőle néhány idézet, és persze Éowynnal azonosultam leginkább, mert bár a véres csatákat nem szeretem, mindjárt másként áll a dolog, ha a kardot egy példaképnek való harcos amazon forgatja. Pont ezért haragudtam sokáig a filmre, amikor megtudtam, hogy az Aragorn-Arwen szerelmet domborították ki, mert annyira Éowynnal éreztem együtt, meg nekem ez a történet inkább a barátságról meg szövetségről szólt, mint a szerelemről.
kedves mesemondó kollégám, Mesemanó, és az egyik manóm :)
Az egyetem már jóval kevésbé volt intenzív korszaka az életemnek, a vizsgák-bulik sivatagában, hegyek és barlangok nélkül újra megtaláltam magamnak Középföldét. Egy kórházban majd azt követően némi karanténban töltött félév alatt újraolvastam A babót és elolvastam A szilmarilokat is, és sok, számomra fontos ember lelkesedését is átvettem. Köztük volt például Snufi, aki a szegedi közös kocsmázásokon hosszú-hosszú mesékkel szórakoztatott az "MTT-s" táborokról és rendezvényekről, engem meg evett a penész, a sárga irigység, és minden más, ami az embert ilyenkor enni szokta, hogy de jó csapat lehet és az én életemből ez miért maradt ki. (Volt helyette nekünk biotechnológia. :P).
Végre mostanra én is felkerültem Budapestre, és sok kedves ismerős és barát ajánlásával és biztatására megkaptam a lehetőséget, hogy mesélhettem Tolkien születésnapján, a Corvin moziban. A műsoromat a Manólábak című Tolkien vers köré építettem fel, melyet a szerző a feleségének, Edithnek írt. Bár Középfölde világából kimaradtak, Edith hozzám hasonlóan nagyon szerette az apró tündéreket (magyarul talán manótündérnek lehet őket mondani), róluk szól a vers. A "Tündérek és más apróságok" címet adtam a műsoromnak, és ezekről az apró manókról meséltem ír, német, angol népmeséket. Vittem egy állatos, kézjelekkel kísért mesét is, ezt a tolkieni természetszeretet megjelentetésének jegyében.
rigó mesél :)
A hangosítás hiánya és a párhuzamosan futó programok ugyan némileg nehezítették a helyzetet, de annál jobb élmény volt a hely atmoszférája és a közönségem. Rögtön otthon éreztem magam tőle, amikor megszólalt a Blackmore's Night Loreley című száma, ami az egyik kedvenc zeném, és jó volt magam körül hegyes fülű tündéket, hobbitokat, elosonó orkot és Gandalfot látni személyesen. Valahogy... ezektől lesz kicsit élhetőbb hely a világ. Hogy vannak olyan emberek, akik komolyan veszik ezeket a szerethető dolgokat. (A saját madarászaimtól is meghatódom néha, amikor egy-egy Tanácsadó Testületi Ülésen körbenézek, és szép szakállas férfiakat látok, akik madarakról beszélgetni gyűltek össze). Valami ilyesmi. Jó érzés tudni, hogy vannak, akik a hobbitokat meg a tündéket veszik ennyire komolyan.
Személy szerint nagy rajongója vagyok a tündérek minden fajtájának, legyen szó akár tolkieni tündékről, akár merrow vagy selkie vízitündérről, vagy az apró manótündérekről. Hát már csak ilyen kommersz lélek vagyok, hogy se nem a törpök vagy a harcosok, hanem a tündék meg a hobbitok érdekeltek leginkább a Gyűrűk Ura világából, ha rajtam múlt volna, inkább néztem volna a filmeken is hosszasan ezeknek a lényeknek a mindennapjait a háborúskodások helyett. (Kéne csinálni egy hamis néprajzos filmet ilyesmiről. :P Ha ugyan nem létezik már). Úgyhogy külön örültem, hogy láthattam belőlük néhányat élőben. Az egyik tünde ráadásul az egyik kedves csoporttársam volt inidai táncról. :)
a mesemondó és a tünde
A közönségem pedig egészen remek volt, ha nem dobott volna fel eléggé a helyszín hangulata, hát tett róla az a sok kedves barát, aki eljött meghallgatni. Jó érzés úgy mesélni, hogy tudod, hogy azért vannak ott, mert személy szerint téged akarnak meghallgatni, szeretnek, biztatnak, és tényleg érdekli őket, amiről beszélsz.
Még egyszer nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Magyar Tolkien Társaságnak, és mindazoknak, akik eljöttek meghallgatni. (Vagy elvittek gyrosozni két mesélés között. :)).
Ezt meg érdemes megnézni, valamit visszaad a hangulatból:
"Tündérek ösvényén
Ég sok csöpp fáklyafény,
Száz könnyed bőregérke játszva repked,
Karcsú szürke szalag
Kúszva, titkon halad,
Sóhaja száll a sövénynek s a gyepnek.
Nyüzsgő bogárka-nép
Szárnyától zúg a lég,
Szívet melengető tűnékeny álom.
Kürtszót hallok amott:
Elvarázsolt manók
És gnómocskák tipegnek könnyű lábon.
Ó fény! Ó ragyogás! Ó csengő tiszta hangok!
Ó suhogó sok nesztelen palást!
Ó sok kis boldog láb, ekhózó könnyű lábak!
Ingó lámpáktól villódzik a pást!"
J. R. R. Tolkien: Manólábak, Tótfalusi István fordítása
