2016. január 26., kedd

ahol az ember mindig magára talál...

...az a természet. Már ha rólam van szó. Ha magamat kell meghatároznom, felsorolhatok sok dolgot, a nevem, az iskolai végzettségem, azt hogy író, mesemondó, a lakhelyem és az életkorom... De ha a lényem legmélyére ások, akkor ott a madarászt találom. Madarásznak nevezem magam az egyszerűség kedvéért, de valójában minden érdekel, ami a természettel kapcsolatos. Az erdő, a növények, a gombák, a kövek, minden valaha élt lény lett légyen kicsi vagy óriási. Egyszerűen megunhatatlan, mindig találsz valami, általad még fel nem fedezett területet. 
Most éppen a lábnyomokat találom a legizgalmasabbnak. És a természetfotózást. 

Egy régi kedves tanítványom és madarásztáborosom facebook oldalán pillantottam meg a képeit, hogy Dinnyésen járt Fenyvesi Lacinál, és állatnyomokat tanult tőle. Engem meg evett a fene, hogy lemaradtam a túráról és csak utólag nézegethettem a képeket... No de szembe jött a program ismétlése, úgyhogy hat lóval se lehetett volna visszatartani engem a rögtönazonnal Dinnyésre utazástól. :)

Sajnos hó már épp nem volt, de Laci mégis mutatott nekünk néhány izgalmas nyomot, amik a fagyos sárban is szépen megmaradtak:



erre a róka járt


ez a fácán nyoma


itt egy őz lépdelt, a mély sárba belenyomódott a fűkörme is, pedig ez inkább a vaddisznóra jellemző


itt egy galamb keresgélt


ez pedig a sakál nyoma!




A dolgon fellelkesedve amikor vasárnap mégis leesett a hó, kiszaladtunk a Margit-szigetre is:


ahol sikerült meglelnünk a mókus nyomát :)


Találkoztunk egy karvallyal:



és egy vörösbeggyel is: